DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az, hogy Kontur képviselőtársunk a Fidesz-képviselőknek kiosztott frázisbázisból mely fordulatokat olvassa fel, tulajdonképpen nem feltétlenül érdemel reakciót. Nyilván az van kiadva, hogy minden felszólalásba minél többet kell beleszőni. Kontur képviselőtársunk odáig vitte, olyan tökélyre fejlesztette ezt, hogy mást nem is tett, mint ezeket a szavakat és kifejezéseket olvasta össze a felszólalásában.
Az azonban, hogy Bernáth Ildikó, aki a Fidesz foglalkoztatási és munkaügyi szakpolitikusa, olyanokat mond, amilyeneket mond, azért mégiscsak választ érdemel. Pontos számokat nem tudok mondani, de Bernáth Ildikó azt mondta, hogy százhetvenvalahány-ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a Fidesz-kormány idején, és mennyivel csökkent a munkanélküliek száma, ugyanakkor az elmúlt hat-hét éves időszakban ugyan 70 ezerrel tovább nőtt a foglalkoztatottak száma, de nőtt a munkanélküliek száma.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai szakkérdésekkel foglalkozva ezt úgy adja elő, hogy nem teszi hozzá, hogy persze, hogy a Fidesz-kormány idején jelentősen csökkent a munkanélküliség, hiszen a Fidesz azzal kezdte, hogy a munkanélküliek nyilvántartásában eltörölte a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által javasolt metódust, és egy másik metódusra tért át, amitől, mit tesz isten, rögtön százezerrel kevesebb lett a munkanélküli. (Bernáth Ildikó: Ez egyszerűen nem igaz!)
Tisztelt Képviselőtársam! Az, amit önök csináltak - nem a foglalkoztatás, mert az egy objektív dolog, hogy hány foglalkoztatott van, az nem mérés kérdése, az rendben van.
(13.10)
De az, amit önök a munkanélküliek statisztikájával és nyilvántartásával csináltak, az egyszerű szemfényvesztés volt, itt a piros, hol a pirosnak hívják egyébként. Ez volt az, amit a Medgyessy-kormány hivatalba lépése után nem sokkal visszacsinált, miáltal természetesen több lett a munkanélküli.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés