GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy Kontur Pál képviselőtársam már nincs a teremben, nem szerettem volna a háta mögött mondani azt a mondatot, amit mondok, de kénytelen vagyok.
Ha jól tudom, akkor egy nemzetközi pénzügyi válság keretei között a reálszférát is megérintő folyamatok zajlanak, nem csak Magyarországon, Európában és szerte a világban, de Magyarországon is. Nincs államcsőd. Olyan szavakat, amelyek tartalmát adott esetben sokan félreérthetik, nem érdemes használni, vagy aki használja, az tudja, hogy mit jelent ez a szó.
Nincs államcsőd Magyarországon. Lehet, hogy vannak, akik ezt szeretnék és ezt kívánnák, de azt gondolom, az ennek az országnak nem a javát szolgálná. Úgyhogy ha és nehéz helyzet van, és ha ez nem magyar specifikussággal bír, akkor azt gondolom, nekünk az a dolgunk, hogy azt próbáljuk meg mérlegelni, mit lehet tenni annak érdekében, hogy ezt a nehéz helyzetet el lehessen kerülni vagy minimalizálni lehessen.
Az a törvénytervezet, ami itt van, pont erről szól. Pont arról szól, hogy a munka világát érintően olyan folyamatokat indítson el, amelyek a munkahelymegtartást próbálják stabilizálni, kiváltképp azokban az élethelyzetekben, ahol a legnehezebb ezt megteremteni, akár az alacsonyabb iskolai végzettséggel, a kisebb jövedelemmel bíró emberek számára a járulékcsökkentésen keresztül.
Nógrádi László képviselőtársam itt van, és szeretném neki mondani, hogy ha jól emlékszem, akkor 1998-2002 között a családi pótlék tekintetében, amiről ön oly lelkesen szólt, talán nominálszinten sem történt emelés, reálszinten pedig csökkenés következett be. Az elmúlt hét esztendőben pedig, szeretném, ha tudná, hogy mértékadó növekedés következett be, többszöröződött ennek az értéke.
Bernáth Ildikónak csak és annyit mondanék, hogy 1998-2002 között egyetlenegy esztendőben nem volt annyi a foglalkoztatottak száma, mint az (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) azt követő hét esztendő bármelyikében.
Köszönöm a türelmét, alelnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés