DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm szépen az államtitkár úr válaszát. Ebből azt szűrtem le, hogy gyakorlatilag a különböző, nyilvánvaló technikai nehézségeken túlmenően - (Az egymással konzultáló dr. Herczog László és Gőgös Zoltán takarja Burány Sándort.) itt azért látom államtitkár úrtól, csak éppen a szemkontaktus hiányzik, és azt hiszem, ebből a szempontból ez talán lényeges lenne - azért komoly elvi ellentét nincs a kérelem és az esetleges realizálása területén. Már csak azért is lényegesnek tartom - és ezt Bajnai miniszter úr, miniszterelnök úr is mondta -, mert egy olyan vállalatról, vállalkozásról van szó, amelynek olyan stabil piacai vannak akár a Balkánon, akár Indiában, amelyeknek a megtartásával és fejlesztésével pont akkor lendülhetünk aktív támadásba a világpiacon, amikor mások ezt a lehetőséget el fogják szalasztani.

Tehát én úgy érzem, hogy nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is dolgozunk akkor, amikor ennek a vállalkozásnak, ennek a vállalatnak a működési feltételeit állami segítséggel - és természetesen nem olyannal, hogy mindenkinek adunk mindent ingyen és bérmentve -, tehát egy konkrét, visszakövetelhető, illetve visszaforgatható állami támogatással tesszük meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Nagyon szépen köszönöm az eddigi segítséget, különösképpen Tukacs István államtitkár úrnak, akinek tudom, hogy rengeteg szerepe volt a munkálatok előkészítésében.

Nagyon szépen köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu