ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy köszöntsem önöket, köszöntsem valamennyi képviselőtársamat itt az ülésteremben, és köszöntsek mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat itt az ülésteremben, illetőleg a médiumok nyilvánossága előtt. Kérem önöket, foglalják el helyüket.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 18. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Gulyás József és Török Zsolt jegyző urak lesznek segítségemre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Május 1-jén lesz öt éve annak, hogy hazánk tagja lett az Európai Uniónak. Az ötéves évforduló közeledte és a parlamenti frakciók felhatalmazása alkalmat ad arra, hogy itt a Parlament falai között is megemlékezzünk együtt e történelmi eseményről.

A csatlakozással egy - a rendszerváltással reális lehetőséggé vált - nemzeti álom teljesült. Olyan esemény volt ez öt évvel ezelőtt, amelyet a nemzet döntő többsége és a politikai osztály mindvégig támogatott.

Ha volt valamiben 1990 óta egységes, mindenkori többpárti parlamenti konszenzus, akkor ennek intézményesült céljában, az európai uniós csatlakozásban ez mindig folyamatosan jelen volt. Ennek bel- és külpolitikai stabilizáló hatását is elismerte a közösség azzal, amikor öt éve formálisan is tagjai sorába fogadta hazánkat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az évforduló jó lehetőség áttekintenünk, mit tudott elérni az öt év alatt az Unió, mit nyújtott nekünk az Unió ez idő alatt, mit csináltunk jól, mit tehettünk volna másként ebben a rendkívül mozgalmas időszakban, hogyan változtak a nemzeti érdekérvényesítés lehetőségei.

Maga a csatlakozás ténye korábban szinte elképzelhetetlen távlatokat nyitott meg gazdasági felemelkedésünk területén. A schengeni övezethez való csatlakozással megtapasztaltuk, hogy milyen a határok nélküli Európa, milyen együtt élni sorompók nélkül. Csatlakozásunk nemzeti sikere többek közt az is, hogy új minőségben kerültünk közös térségbe a felvidéki, a muravidéki, az őrvidéki, majd 2007-től a partiumi, erdélyi és moldovai magyarsággal.

Tisztelt Képviselőtársaim! A robbanásszerűen kibontakozó pénzügyi válság egyértelműen szembesítette a világot azzal a ténnyel, hogy az eddig működtetett mechanizmusok nem tarthatóak fenn tovább. A világ működési rendszereinek komplex átalakítása halaszthatatlan feladat. Emberi civilizációnkat válságok sora fenyegeti. A szegénység, az éhínség, a természet gyors pusztulása, az éghajlat változása, a pénzügyi-gazdasági válság, mind-mind egy rendszerben léteznek, és egyikük sem oldható meg külön, elkülönített közelítéssel.

Így az Unió is hatalmas kihívással néz ma szembe. Európa számára kérdés, hogy a világ rendszerének változtatási folyamatában képes-e aktív szerepet ellátni és vezető pozíciót elfoglalni, vagy pedig alárendelt, perifériás helyzetbe sodródik.

A globális kihívásokra természetesen az Unióban is átfogó válaszokat kell keresni és adni. Ezt jól csak a nemzeti értékek és érdekek újrafogalmazásával és határozott, egyben kompromisszumkész megjelenítésével tehetjük meg. A világgazdasági korszakváltás folyamatában számolni kell a nemzeti érdekek, az egyes államok megerősödésének igényével, a globális intézmények és a nemzetközi kapcsolatok újraszervezésével, átrendeződésével is. Meggyőződésem, hogy a megújulás egyik kulcsa a lisszaboni szerződés mihamarabbi ratifikációja.

Itt kell elmondanom önöknek azt is, hogy az Unió legnagyobb országaitól, Németországtól, Franciaországtól, Olaszországtól és Lengyelországtól kapott felkérés alapján és velük együtt, ötödikként részesei lettünk egy kezdeményezésnek. Ennek keretében az öt parlament elnöke közös nyilatkozatban fordult a többi uniós tagországhoz, felhívva a figyelmet a lisszaboni szerződés fontosságára.

Már tagságunk első évében az Országgyűlés egyedülálló módon lehetőséget kapott arra, hogy 2004 és 2005 nyara között egy évig koordinálhassa és alakíthassa az Európai Unió interparlamentáris kapcsolatait. Ennek a megtisztelő feladatnak a lezárását a Budapesten, 2005 májusában megrendezett uniós parlamenti elnöki konferencia jelentette, amely magyar kezdeményezésre egy hatékonyabb nyelvi rezsimmel, valamint a nyugat-balkáni országok parlamenti elnökeinek részvételével zajlott.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a következő öt esztendő kihívásai közül külön kiemeljem az EU-elnökséget, amelyet hazánk 2011 első félévében fog ellátni. Azon országok, amelyek már betöltötték az Unió soros elnökségét, úgy vélik, egy tagország akkor válik igazán teljes taggá, ha ellátta az első elnökséget, hiszen ezzel tapasztalja meg a tagállami lét minden egyes aspektusát.

Kívánom, hogy Magyarország ezt jól, hatékonyan és Európa megelégedésére tudja ellátni. Meg kell mutatnunk hazánkat, értékeinket, és okosan képviselni azt, ami számunkra fontos. Európa különleges értéke a kulturális - benne a kisebbségi - sokszínűség, amelyet az Európai Uniónak is gondoznia kell. Fontosnak látom, hogy ezt az értéket minél hangsúlyosabban jelenítsük meg elnökségünk időszakában, lehetőség szerint az egész elnökségi trió közös programjaként.

Az elnökségi felkészülésünk nagy pozitívuma az, hogy önmagában a felkészülési folyamatot politikai konszenzus övezi, amelyet az európai uniós elnökségi munkacsoport biztosít az Országgyűlésben. Köszönöm valamennyi pártnak, a kormány képviselőinek, hogy ebben a munkában részt vesznek. Az ilyen jellegű egyeztetési folyamat úttörő Európában, és elismerést vált ki valamennyi tagországban.

Képviselőtársaim! Mielőtt megköszönném rendkívüli figyelmüket, hozzászólásomat azzal a gondolattal zárom, amelyet a római szerződés 50. évfordulója kapcsán mondtam Rómában házelnökkollégáimnak két éve, de talán ez mára még aktuálisabb: "our vision is no division" - legyen jövőképünk az egység!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és hogy együtt emlékezhettem önökkel az öt évvel ezelőtti időpontra. (Taps.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a 2009. április 27-28-ai ülésnapokra a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja Rétvári Bence képviselő urat, a Szocialista Párt képviselőcsoportja Lendvai Ildikó képviselő asszonyt, Török Zsolt képviselő urat, Teleki László képviselő urat frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány nevében a mai napon felszólalásra jelentkezett Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter úr: "Közösen a romák elleni támadások megfékezésére" címmel.

Öné a szó, miniszter úr, ötperces időkeretben.

Forrás: parlament.hu