DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! A szakemberhiány pótlására európai uniós és hazai pályázati forrásokat is szeretnénk bevonni, azon túl, hogy megnöveltük, évek óta növeljük az orvosegyetemekre, a fogorvosi karra és a gyógyszerészeti karra az állami finanszírozási képzésbe felvettek számát.
Ami a finanszírozást illeti, a kassza adott, képviselő úr, ezt lehet tudomásul venni, és lehet tagadni. Az intézmények tudnak számolni, tudják, hogy az előző évi teljesítményük 70 százaléka emelt finanszírozással kerül a jövőben kifizetésre, és hogy a maradék 30 a teljesítményvolumen-korlát nélkül, igen, lebegtetett pont/forint értékben, de a Kórházszövetséggel úgy állapodtunk meg, hogy ez a lebegtetés a 100 ezer forint/súly alá nem csökkenhet. (Az elnök csenget.)
A képviselő úr érti a válaszomat, Babák képviselő úr - évek óta ismerem - nem is fogja érteni. Köszönöm szépen. (Derültség és közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból. - Derültség az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés