ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 107. § (1) bekezdésében a következő szerepel: zárószavazás előtti módosító javaslatot az előterjesztő is benyújthat. Fölhívom a figyelmét a képviselő úrnak erre a pontra. Podolák képviselő úr módosító indítványa házszabályszerű volt.

Megkérdezem, kíván-e ebben az ügyben valaki még felszólalni, hozzászólni. (Nincs jelzés.) Nem látok a képernyőn nevet.

Megkérdezem Mécs Imrét, a honvédelmi bizottság előadóját, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Mécs Imre nemet int.) Nem kíván.

Tisztelt Országgyűlés! Most a Podolák György képviselő által benyújtott módosító javaslatokról határozunk az ajánlás 1., 2. és 3. pontjai szerint. Ezeket az előterjesztő és az alkotmányügyi bizottság egyaránt támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 186 igen szavazattal, 177 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. A döntéshozatal előtt megkérdezem, a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. Jelentkezőt nem látok. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést... (Dr. Oláh Lajos jelzi, hogy szólni kíván.) De igen, köszönöm szépen. Valami nem működik. A kártyáját berakták? (Jelzésre:) Igen, megvan. Köszönöm szépen.

Megadom a szót Oláh Lajos államtitkár úrnak.

Forrás: parlament.hu