SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a 3. számú ajánlási ponthoz kapcsolódva mondtam el a véleményemet, amit elmondtam, de most lassan visszatérünk az általános vita keretébe, amelyben az általános gazdaságpolitikai környezetet tárgyaljuk meg, amiben ezt a konkrét adótörvényt és ezeket a konkrét módosításokat kívánjuk elfogadni. Ezért egy kétperces erejéig, ígérem, többet nem fogom tenni, de magamnak is, még ha leszúrást kapok, akkor is hadd engedjem meg, hogy én is az általános vitához csatlakozzam itt.

Magyarországnak legalább négy feladatot kell megoldania egy időben: válságot kell kezelni, egyensúlyt kell tartani, erősíteni, gazdaságot kell élénkíteni, teljesen igaz, ahogy Babák képviselőtársam mondta, és egy szerkezeti váltást kell végrehajtani. Ebből a négy feladatból egyet elvégezni is elég normál körülmények között, nem négyet, ráadásul úgy, hogy ezeknek az elemei egymást nem erősítik, hanem kioltják. Ezért mondtam én e módosítás kapcsán, hogy nem örömmel, de ha ez az ára annak, hogy a munkahelyeket meg tudjuk tartani, akkor a fogyasztási típusú és a vagyoni típusú adók emelésével tudunk forrást biztosítani ahhoz, hogy a munkát terhelő adókat és járulékokat lehessen egy nullszaldós változtatás keretében csökkenteni.

Itt nálunk nagyon jelentős korlátok vannak. Nem tudjuk azokat a módszereket alkalmazni, amelyeket nálunk gazdagabb, kisebb adóssággal rendelkező országok tudnak alkalmazni. Most ne menjünk bele abba, hogy ki mit hibázott ebben, mert a múltra nézve nem tudunk konszenzust teremteni, próbáljunk meg a jövőre nézve. Tehát ha megnézzük azt, hogy az egyensúlyteremtésnél a korlátok milyenek, egyrészt van egy fölső korlát, amivel nem lehet emelni a hiányt, mert nincs aki megfinanszírozza, de van egy alsó korlát, amit nem lehet csökkenteni, mert nem tudjuk működtetni a rendszereket. A gazdaságélénkítésnél is van két korlát, az egyik az, hogy mire tudjuk, milyen módon és mennyi forrást tudunk átcsoportosítással előteremteni, a második korlát pedig az, hogy hogyan tudjuk értelmesen a jelenlegi helyzetben ezeket a forrásokat felhasználni. Mi az áfatörvényekkel ezeknek a módosításoknak a forrását kívánjuk megtalálni, amit majd egy másik vitaszakaszban a forrásfelhasználásnál el tudunk mondani, hogy hogyan kívánjuk felhasználni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu