SZABÓ VILMOS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Már most ami a Külügyminisztérium szerepét illeti, arra nagyon gyorsan és nagyon jól tudok válaszolni. Azt tudom mondani, hogy gyorsan, szakszerűen és megfontoltan reagált. Ha ön nemcsak azt figyelte volna, hogy a külügyminiszter úr mikor szólalt meg, akkor nyilvánvalóan módja lett volna azt is figyelembe venni, hogy mi történt.

Április 16-án éjjel került sor az említett eseményekre, 17-én még semmilyen információval nem rendelkeztünk; bár azonnal kértük a tájékoztatást minden forrásból, mégsem tudtuk azt, hogy kik az érintettek, milyen állampolgárságúak, mik voltak egyáltalán a szóba jöhető bűncselekmények, ha voltak ilyenek. Április 18-án a Bolíviában működő magyar tiszteletbeli konzulon keresztül megtettük a szükséges intézkedéseket, amelyek a konzuli védelem körébe tartoznak. Ezután került arra sor, ahol ön kezdi a történetet: dr. Balázs Péter külügyminiszter úr április 20-án elrendelte a Buenos Aires-i nagykövet Bolíviába történő utazását, és ott hivatalos jelenlétével a bolíviai hatóságokkal folytatott tájékoztatást kérő tárgyalások megkezdésére, a szükséges intézkedések megtételére kérte őt. A nagykövet úr eljárt, és jelenleg is eljár; találkozott a fogva tartott Tóásó Előddel, intézkedett, és intézkedik az elhunyt román állampolgár hazahozataláról.

Azt gondoljuk, és azt gondolom, hogy a Külügyminisztérium álláspontja szerint mindannyian, a nagykövet úr, a tiszteletbeli konzul a nemzetközi szokásjog adta keretek között, a fogadó ország és Magyarország jogszabályai szerint jártak el, mindent megtettek és megtesznek, hogy biztosítsák állampolgáraink védelmét.

Azt is szeretném önnek elmondani, hogy világos volt az állásfoglalásunk: nem politikai ügynek, hanem konzuli ügynek tekintjük a történteket. Abban is határozottan kifejtettük az álláspontunkat, hogy a Magyar Külügyminisztérium határozottan elítél minden olyan erőszakos fellépést, amely bármely ország demokratikus rendje ellen irányul. Magyarország semmilyen formában nem kíván, nem kívánt és nem is fog beavatkozni Bolívia belügyeibe, és visszautasítunk minden olyan feltételezést, amely szerint magyar hivatalos szervek bármilyen formában támogatták volna az ügy kapcsán érintett magyar állampolgárokat ebben a tevékenységükben.

Ez válasz arra, amit ön itt a lovagrenddel kapcsolatosan említett, amivel a Külügyminisztériumnak semmilyen kapcsolata nincs. Nem tudunk róla, hogy milyen tevékenysége van, és mit végez, de azt hiszem, ennek ez ügyben nincs is jelentősége, mint ahogyan azzal kapcsolatosan sem tudok önnek mit mondani, ahogyan az ügy szereplőinek, Rózsa-F. Eduardónak és másoknak az életrajzát, eddigi tevékenységét ismertette.

Azt gondolom, képviselő úr, ha kezdettől fogva valóban figyelembe vette volna az eseményekre való reagálást, és ezt számba is vette volna, akkor talán azért kellett volna szót kérnie, hogy megdicsérje a Magyar Külügyminisztériumot, amiért gyorsan, szakszerűen és megfontoltan reagált. Ezt fogjuk tenni az elkövetkezendő időszakban is.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu