DR. JÓZSA ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Azt hiszem, régóta érik már ez a törvénymódosítás, magam nyújtottam be önálló képviselői indítványt párt évvel ezelőtt, hogy a kártörténetet automatikusan kezelje a központi adatbázis, ezzel is szolgálva a szerződéskötők, a fogyasztók érdekét, amikor egyik biztosítótól a másikhoz átjelentkeznek. Ez a lényegében apró, de sokak számára feladatot jelentő módosítás belekerült.
A gazdasági bizottság vitájában elsősorban az fogalmazódott meg, hogy ez az előterjesztés egy előrelépés, mindenképpen a fogyasztók, a szerződéskötők, illetve a biztosítottak érdekét szolgálja. Nagyon fontos, hogy kinyitja azt a kérdést, hogy az egyszeri, év végi mintegy két hónapos kampány helyett fordulóévenként - tehát gyakorlatilag bármikor - újraköthessen valaki, biztosítót válthasson. Vannak értelmezések, amelyek szerint ez fokozhatja a piaci versenyt, növeli a szerződő félnek - röviden a fogyasztónak - azt a lehetőségét, hogy elégedetlenség esetén ne csak az év végén, hanem ettől eltérő időpontban is biztosítót váltson. Ezzel talán kicsit jobban érzik a biztosítók is majd a versenyt, hogy nekik küzdeniük kell, nemcsak az év végén, az átigazolási időszakban a fogyasztókért, hanem gyakorlatilag folyamatosan el kell érniük a biztosítottak megelégedését.
Ugyanis a kötelező felelősségbiztosítás furcsa mód fordítva működik. Nem annál jelentkezik az elégedettség, aki köti a szerződést, hanem aki a kárt szenvedi, tehát ebből adódóan a kárrendezésben részesül. Tehát ha valakinek kedvezőtlen tapasztalatai vannak, az jobb, ha egy pergőbb versenyben, közvetlenebb visszacsatolás révén derül ki. De ez csak két példa, ami az átdolgozott törvényben megfogalmazásra kerül.
Nagyon fontosnak tartom, hogy mind a szakmai szervezetek, mind a fogyasztói érdekvédelmi szervezetek véleményt nyilvánítottak már az eddigiekben is, illetve most az általános vitát megkezdve, ezt követően is van módjuk véleményt nyilvánítani. Ezt figyelembe véve foglalt állást úgy a gazdasági bizottság e hónap április 15-én, hogy 15 igen szavazattal, 12 tartózkodás mellett, tehát gyakorlatilag ellenszavazat nélkül ajánlja a tisztelt Háznak az általános vitára való alkalmasságát.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés