KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azzal szeretném kezdeni, mi soha nem állítottuk azt egy percig sem, hogy a nyílt munkaerőpiacon való foglalkoztatást tudja helyettesíteni a közfoglalkoztatás, egy percig nem állítottuk azt, hogy mi kvázi piaci viszonyokat tudunk a közfoglalkoztatással teremteni, mert nem ez a dolga. Viszont a települési önkormányzatok pontosan látták, pontosan azok látták, akik az orruknál egy kicsit tovább tekintettek, akik nem abban látták a közfoglalkoztatást, hogy szemetet szedetnek, nem abban látják csak a közfoglalkoztatást, hogy az árokpartot nyíratják - nagyon-nagyon sok hasznos tevékenység van.
Hogyha a képviselő úr példát mondott, én is példát mondanék. Tessék megnézni a Tisza-tavi települések, mondjuk Poroszló, hogy készül az idegenforgalmi szezonra. Tessék megnézni azokat a településeket, akik nem szemetet szedetnek, hanem melegházat üzemeltetnek, azokat a településeket, akik százával-ezrével ültetnek ki rózsatöveket a település közterein, és meg lehet nézni azokat a településeket is, akik azon gondolkodnak már, hogy akár társulásban is, akár kistérségi összefogásban, akár a közintézményeik karbantartásában hogyan tudnak a közfoglalkoztatás eszközeivel élni.
Kedves Barátaim! Néhány statisztikai adatot hadd mondjak! Ahogy képviselő úr is mondta, április 1-jével indult hivatalosan ez a program. A rendszeres szociális segélyben részesülők felülvizsgálata március 31-ével befejeződött, az érintettek körülbelül 85 százaléka került abba a lajstromba, ahol lehet velük foglalkozni, hiszen rendszeres szociális segélyre ők már nem jogosultak. Azt is szeretném elmondani, hogy volt lehetőségük a települési önkormányzatoknak április 1-je előtt is ebben a programban részt venni, a munka folyamatos volt, nem állt le egy percig sem.
A program végrehajtásában több módon is segített maga a tárca, együttműködve a munkaügyi szervezetekkel, illetve a települési önkormányzatokkal. Tisztelt Képviselőtársaim! 61 helyszínen történt képzés és oktatás, és ennek a képzésnek, oktatásnak a keretében 3 ezer szociális ügyintéző vett részt, ők kerültek kiképzésre. Oktatóink előadásokat tartottak a települési önkormányzatok különböző szövetségeinél, a program indításával kapcsolatosan egy tájékoztatót jelentettünk meg az önkormányzati feladatok ellátásához, és a foglalkoztatási és szociális hivatal ügyfélszolgálati centrumot működtet, ahol mindennemű ügyes-bajos kérdéssel oda lehet fordulni.
(9.10)
Ezen túlmenően a közfoglalkoztatást szervezők számára a Munkaerő-piaci Alapból finanszírozva egy pályázatot írtunk ki, és ez a felhívás meg is jelent az önkormányzatok és társulásaik részére, amelyet április 15-ig nyújthattak be közfoglalkoztatási szervezési feladatokat ellátó személyek számára.
A végrehajtás során néhány jogi problémával is szembe kellett néznünk. Egy percig nem vitattuk, hogy a közcélú munkával kapcsolatos munkajogi kérdéseket összhangba kellett hozni a munka törvénykönyvével, e szabályokat a rendezett munkaügyi kapcsolatok keretében el tudjuk rendezni. A másik fontos kérdéskör volt a foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálatok minél gyorsabb és egyszerűbb lebonyolítása. Ez a gyors és pontos lebonyolítás akkor valósítható meg, ha az egészségügyi szolgáltatók, a munkaügyi központok, illetve a települési önkormányzatok háromoldalú megállapodást kötnek.
Ezen túlmenően problémát jelentett a települések pályáztatása olyan formában, hogy nekünk ösztönöznünk kellett a településeket arra, hogy pályázzanak. A településeknek körülbelül 90 százaléka időre elkészítette és megküldte közfoglalkoztatási tervét a Magyar Államkincstárnak - hangsúlyozom: a települések 90 százaléka. Azt gondolom, ez meglehetősen hatékonynak minősíthető eredmény, és már áprilisban 20 ezren vettek részt közfoglalkoztatási feladatokban.
Összességében is elmondható, hogy a kezdeti nehézségek mellett ez egy jó program, jó ügyet szolgál. Természetesen az is célunk volt, hogy az itt közfoglalkoztatásban részt vevő emberek minél előbb kijussanak a nyílt munkaerőpiacra. Mindenki ezen van, és azt gondolom, ezt a célját ez a program elérte.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés