DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy néz ki, hogy a gazdasági világválság elérte a kormányzati bársonyszékeket is, mert a kormány jelen pillanatban nem képviselteti magát. Akkor vagyok korrekt, ha elmondom, tájékoztattak arról, hogy írásban reagálnak majd a kérdésemre. Abban az esetben, ha ez számomra nem lesz kielégítő, akkor egy másik fórumot vagy egy hasonló műfajt fogok találni arra, hogy a kétségeimet és a véleményemet újra elmondhassam.

Egyetlenegy példát szeretnék említeni: az Amerikai Egyesült Államokban 640 ezer munkahely szűnik meg havonta. Ebből látszik, hogy igazából se Európa, se hazánk nem kerülheti ki a világválság hatásait. Számos kényszerű intézkedés történt eddig, és a későbbiekben is erre kényszerülünk, és nyilvánvaló, hogy ezek a kényszerintézkedések nem egyfajta mazochista szavazatminimalizáló szándékkal történnek a kormányzat részéről, mondhatni azt, hogy házhoz menve a választópolgárokhoz és kivíva az ellenérzésüket.

Számos ellenzéki kritikát kapunk ebből a szempontból, amelyek egy része talán jogos, a másik része kevésbé. S mivel ezek az intézkedések elérték a nyugdíjas korosztályt is, az ezzel kapcsolatos megjegyzésekre annyiban reagálnék, hogy a Fidesz-kormány alatt nem volt 13. havi nyugdíj, sőt mi több, annak a megszavazása sem történt meg az ő idejükben, illetve a méltányossági nyugdíjemelés intézményét ők szüntették meg, míg a szocialista-liberális - most csak szocialista; az előbb jót vitatkoztak képviselőtársaim azon, hogy ki az ellenzék és ki a kormánypárt, de ebből a szempontból teljesen mindegy - kormány állította vissza.

Egy nagyon nagy jelentőségű nyugdíj-felzárkóztatási program volt az elmúlt években, amire a gazdasági helyzet lehetőséget adott. 2006-2007-2008-ban 1 millió 650 ezer nyugdíjas kapott rendkívüli nyugdíjemelést, azok, akik rossz időben, rosszkor mentek nyugdíjba igen alacsony nyugdíjjal. Ez összességében mintegy 80 milliárd forintos többletnyugdíjat jelentett számukra. Nagyon remélem, hogy a következő lépés 2010-ben meg fog valósulni abban a pillanatban, amikor az ország gazdasági helyzete ezt megengedi.

Az életkörülmények kialakításában, javításában elsődleges szempont a pénz, a különböző juttatások, a fizetés és a nyugdíj, de ugyanilyen lényegesnek tartom a természeti és a társadalmi, valamint az infrastrukturális környezetet, amit uniós forrásokból, pályázatokból javítani tudunk, mert a nyugdíjasoknak is nagyon lényeges, hogy az unokáik milyen iskolába járnak, ha ne adj' isten, megbetegednek, milyen egészségügyi szisztéma látja el őket, és így tovább. Utána vannak olyan természetbeni juttatások, mint a nyugdíjasok utazási kedvezményei, itt elsősorban a 65 éven felüliek utazási kedvezményére gondolok. Sajnos - most a saját véleményem mondom, mert nem vagyok felhatalmazva arra, hogy a frakció véleményét mondjam, de tudom, hogy nagyon sokan hasonlóan gondolkodnak -, ennek az utazási kedvezménynek a megszüntetése, illetve szűkítése is felmerült a különböző szakmai körökben, de természetesen majd egyfajta politikai döntés szükségeltetik ahhoz, hogy így legyen, illetve hogy - reményeim szerint - ne így legyen.

Egy minimális kis költségelemzés: a MÁV ne hivatkozzon a költségekre, mert azt se tudja pontosan megmondani, hogy hány nyugdíjas és mennyit utazik. Nem gondolnám, hogy ha megszűnik ez a kedvezmény, az a MÁV vezérigazgatóságának a létszámát csökkentené. Sőt, abban is biztos vagyok, ha öt nyugdíjas felszáll a vonatra, akkor nem kell megnövelni a mozdonyvezetők számát, sőt abban is biztos vagyok, nem fogyaszt több áramot a mozdony. S a sort még lehetne folytatni.

Legyen a következő ismérv az elmaradt haszon. Ha a kedvezményt megszüntetnénk, a nyugdíjasok 90-95 százaléka biztosan nem tudna utazni, tehát a bevétel sem növekedne, sőt még kevesebb utas lenne a vonatokon. Jelen pillanatban gazdaságélénkítő hatása van annak, hogy a nyugdíjasok utazhatnak, mert a nagymama elmegy Budapestre bevásárolni az unokához, és az is elképzelhető, hogy Kiskunfélegyházán felszállnak a vonatra, és elmennek Hajdúszoboszlóra egészségügyi okokból, ott fürdenek. Ez is egyfajta pénzköltés, áfabevétel és így tovább.

De kára is lehet a kedvezmény megszüntetésének. A társadalmi mobilitás speciális hatásaira gondolok, nevezetesen: olyan szociológiai hatásokra, hogy bizonyos betegségek nem alakulnak ki akkor, ha az ember az emberi kapcsolatrendszerét ápolni tudja, el tud menni a rokonokhoz, családtagokhoz. Az egészségügyi hatásra is gondolhatunk. Ha a szociológiai hatások kedvezőtlenek, betegségek alakulhatnak ki, és bizonyos betegségeket éppen azért nem vesznek észre a hozzátartozók, mert a nagymama vagy a nagypapa nem megy el a családhoz, s akkor már a gyógyítása is sokkal többe kerül, mint ha korai stádiumban fedeznék fel.

Miért most szólok? Azért, mert nem törvényi szabályozásról van szó, hanem kormányzati szintű szabályozásról, és most volt lehetőség arra, hogy ezt a Parlament falai között felvessem. Emberi, szociológiai, gazdasági okok miatt nagyon kérem a kormányt és a különböző döntéshozókat, gondolják át, hogy a nyugdíjasok és 65 éven felüliek utazási kedvezményét ne szüntessék meg.

S végül egy utolsó gondolat: talán ne vegyük el a kedvezményt azoktól, akik annak idején, amikor fiatalok voltak, ezt az egész országot és a vasutat újjáépítették.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu