DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A szakképzési pályázatok elbírálásában meghatározó regionális fejlesztési és képzési bizottságok márciusban azt a tájékoztatást kapták, hogy az előző évek 8 milliárd forintos keretösszegét 4 milliárd forintra csökkentik. Így a hét bizottság ennek alapján kezdte meg a pályázati kiírások előkészítését. Március 27-én valamennyi bizottsági tag azt a tájékoztatást kapta, hogy a Munkaerő-piaci Alap 2009. évi decentralizált kerete terhére az idén eszközbeszerzési és nívódíjpályázat nem írható ki. Néhány nappal később arról értesültünk, hogy a közoktatást is sújtó drasztikus megszorítások idején az interaktív táblákra szánt 24 milliárdot nem zárolták, hanem 4 milliárd forinttal 28 milliárdra emelték. Akkora összeggel, amekkorát zároltak a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészéből, teljesen megszüntetve ezzel a forrásokat.

Tisztelt Államtitkár Úr! Hogyan beszélhetünk a válság idején különösen fontos munkaerő-piaci igényekhez szükséges, korszerű tudást adó szakképzés fontosságáról, ha közben elzárjuk az utolsó forrásokat is? Jelen helyzetben szükséges-e a 24 milliárdos interaktívtábla-fejlesztés 4 milliárddal történő megemelése? Van-e összefüggés a zárolás és a többletforrás biztosítása között? Miképp lehet a szakképzési forrásokat attól eltérő célra használni? Mi lesz a 4 milliárd sorsa? Beszélhetünk-e szakképzési fejlesztésről, amikor minden prioritási sorrendet felrúgva, interaktív táblákkal szerelünk fel egyre lerobbantabb állapotú iskolákat, vagyis toronyszobát akarunk építeni ott, ahol az alapok sem lettek megerősítve? A tavaly létrehozott, 100 millió forintos költséggel működő regionális fejlesztési és képzési bizottságok egyik alapfeladatának megszüntetése után mi lesz ezeknek a bizottságoknak a feladata?

Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu