DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Kérdésére válaszul tájékoztathatom, hogy összesen 67 tanoda kapott támogatást az eddigi pályázati konstrukcióban. Az összegekről, a programok szakmai megvalósulásáról és a nyertesek nyilvános jegyzékéről írásos tájékoztatást adtunk. A nyertesekkel kapcsolatban ugyanakkor hangsúlyozom, hogy az ön által előszeretettel - egyébként az én megítélésem szerint rosszindulatú és megalapozatlan híresztelések alapján - folyamatosan pellengérre állított vidéki iskolaigazgató szervezete nem pályázott.

A nyilvános jegyzék a parlament honlapján megtekinthető. Minthogy az illető szervezet a tanodapályázaton nem szerepelt, értelemszerűen nem is nyert tanodai tevékenységre. Személyi összefüggéseket illető kérdésrészére tájékoztatom, hogy a tárcának és a lebonyolító szerveknek nincs tudomásuk semmifajta összeférhetetlenségről, ami a pályázatok írói, kedvezményezettjei, illetve a döntéshozatalban részt vevők között felmerülhet. Az uniós és a hazai összeférhetetlenségi szabályok ezt nem is engedik.

Ugyanakkor felhívom tisztelettel a figyelmét arra, hogy a nyertesek között szép számmal van ismert és elismert civil szervezet, kisebbségi önkormányzat, segélyszervezet, katolikus plébánia és számos egyéb szervezet, amiről beszéltem, tudniillik hogy ez nyilvános. Így aztán a tanodaprogram tönkretételéről tett kijelentését szakmailag megalapozatlannak tartom, és politikai kijelentésnek tekintem.

(16.30)

Az uniós források folyósítása szigorúan szabályozott eljárásrend alapján zajlik, ellenőrzött keretek között folyik. A tárcának és a lebonyolító szerveknek semmilyen, sem uniós pályázati, sem egyéb támogatásbeli szabálytalanságról nincsen tudomása, illetve, ami volt, azt kivizsgálta. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu