DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tájékoztatom képviselő urat ismét, hogy a jövőben is, éppúgy, mint a jelenben a tanodapályázaton és más pályázatokon is csak olyan szervezet pályázhat, amelynek az előző támogatási elszámolása szakmailag és pénzügyileg rendben volt, illetve rendben van. Mindamellett, amit képviselő úr most szándékként megemlített, figyelemmel fogom kísérni. Önmagában értelemszerűen egy szándék más, mint a megvalósítás, ugyanakkor a tanodapályázatokat, kérem, hogy tekintse jó ügynek, tekintse olyannak, amit folytatni kívánunk. Ezt az önök kormánya idején kezdték, én azért vittem tovább, mert önmagában a tanodák támogatása, az a pályázati struktúra, amit kialakítottunk, szerintem ciklusokon átívelve is helyes ügy. Ezt fogom tenni a jövőben is.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu