GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Alapvetően támogató észrevételek hangzottak el itt az Országgyűlésben a két nagyobb parlamenti párt részéről. Bár Répássy képviselőtársam egy módosító indítványt benyújtott, és ezzel nem tette lehetővé, hogy végre gyorsan megszülessen az a döntés, ami lehetővé teszi, hogy felállhat a vizsgálóbizottság. Ez kicsit lassítja a folyamatot, de értem Répássy képviselőtársam szándékát, és veszem is a jelzését.
Nos, az SZDSZ nem kötött koalíciós megállapodást az MSZP-vel, nem kormánypárt, bár kétségtelen, vállaltuk, hogy a válságkezelő intézkedéseket támogatni kívánjuk, mert azt gondoljuk, hogy ebben a helyzetben néhány alapvető válságkezelő intézkedésre szükség van annak érdekében, hogy a nagyobb bajt elkerüljük, és minél előbb túljussunk a krízisen.
Visszatérve az országgyűlési határozati javaslatra, azt gondolom, ha már ez a módosító indítvány megszületett, nyilván állást tudnak foglalni a parlamenti képviselők a módosító javaslatról. Bízom abban, hogy minél előbb megszületik a döntés, és itt a plenáris ülésen is lezárhatjuk ezt a vitát, és felállhat végre a vizsgálóbizottság. Ahhoz kérem valamennyi képviselőtársam, illetve valamennyi parlamenti frakció támogatását, hogy szemben az eddig történtekkel, kifejezetten segítsék elő, hogy végre felállhasson ez a vizsgálóbizottság.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés