DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Valamelyest azért reagálva arra, amit Hankó Faragó Miklós mondott itt az utolsó gondolatában, ez a 2010-es, 2011-es hatályba léptetés, ez a két lépcső szerintem még így is a bíróságoknak lehet, hogy kevés felkészülési időt jelent. Hiszen itt a törvénymódosító javaslatban remek célt fogalmaz meg a kormányzat: legyenek gyorsabbak az eljárások, legyenek egyszerűbbek az eljárások, oldódjanak meg az előzetes bizonyítási szakaszban, professzionális jogi háttérrel rendelkező gazdasági társaságok intézzék el a bírósági ügyeiket akár a bírósági tárgyalótermen kívül is.

De ettől függetlenül azért ma Magyarországon a bíróságok állapota más. Azért egy bíró mellett nem dolgozik annyi ügyviteli szakember, annyi titkár, annyi segéd, aki ezt a munkát el tudná látni. Hiszen maga a módosító javaslat is nagyon sok területen a bírókat tehermentesítendő - rájuk is fér, valljuk meg -, főleg, mint ahogy az indokolásban olvasható, Budapesten és Pest megyében a parkolási ügyek és egyebek miatt túlterheltek a bírák, és vidékről rendelik fel napi pár órában dolgozni ítélőtáblákról és máshonnan a budapesti bíróságokra, tehermentesíteni az itteni bíróságokat. Nos, ilyen állapotok uralkodnak valójában a bíróságon, így nehéz azt hinnünk, hogy egy ilyesfajta, egyébként jó szándékú és tényleg előremutató kezdeményezés, amelyik a gazdasági társaságoknál felgyorsítaná az ügymenetet, az valóban meg is tud valósulni, és a bírák tudnak annyi szabad kapacitást átadni a jelenlegi titkáraiktól ezeknek az ügycsoportoknak, hogy valóban be is gyorsul ez a fajta eljárás.

Ahogy olvastam a módosító javaslatot, a jogtörténeti tanulmányaimból a tőzsdebíróságok jutottak eszembe, amelyek olyan olajozottan és gyorsan működtek párnapos határidőkkel, mint amiket itt szab a törvény - pedig akkor még nem is volt elektronikus eljárás, nem lehetett elektronikusan sem illetéket fizetni, sem pedig beadványokat benyújtani -, és már odamentek az emberek a válóperes ügyeikkel is. Na már most, itt is egy hasonló remek eljárást találnánk ki, hogyha az az eljárást végrehajtó szervezet, a bíróság, amelyre ezt szabjuk, valóban készen állna erre. Ezért furcsa nekem az, hogy máról holnapra szinte bevezetni javasolnák itt egyesek ezt a rendelkezést, holott a magyar bírósági valóság azért ettől nagymértékben eltér.

A másik, a gyorsítással kapcsolatban mindig felmerül az a dilemma mindenkiben, hogy ha gyorsabb egy eljárás, az nyilvánvalóan a jogkeresőknek előnyt jelent, de ugyanakkor a gyorsítás a garanciák tekintetében viszont veszélyekkel jár. Mindenkinek van-e kellő ideje a bizonyítékok begyűjtésére, azok benyújtására? Itt ugyan a bíróság rendelkezésére bocsát új eszközöket, az elektronikus nyilvántartásokból lehívható adatok körét, amelyet, nem tudom, mennyire biztosít technikailag ma már a bíróságok infrastruktúrája. Tehát vannak ilyen gyorsító eszközök, ugyanakkor mégiscsak, főleg akkor, amikor, képzeljük el, hogy - igaz, hogy megyei bíróság hatáskörébe tartozó, tehát nagyobb perértékű ügyeknél - egy kisebb vállalkozást perel egy nagyvállalkozás. Itt mindenképp - ahogy a javaslat is írja - a jogi képviselet kötelező, ráadásul nyilvánvalóan felkészült, elektronikus aláírással, ilyesfajta elektronikus ügyintézésben járatos ügyvédi irodákra lesz szüksége mindkét félnek ahhoz, hogy el tudjon járni. Egyetlen szerencséje akkor lehet egy kisebb vállalkozásnak egy nagyobbal szemben, ha mondjuk, egy magánszemély valahogy belekeveredik a perbe, és akkor a normál eljárásrend szerint kell folytatni az eljárást.

De gondoljuk el, hogy az egyik oldalon egy nagyobb cégnél bejáratott módok, bejáratott ügyvédi iroda van, míg a másik oldalon esetleg a kisebb cég nem teheti meg, hogy ilyesfajta professzionális hátteret alkalmazzon, és itt akár az előzetes bizonyításnál, akár a különböző határidők betartásánál, az elektronikus ügyintézésnél vagy még inkább az ellenvélemény előadásakor külön illetékre is lehet kötelezni, ha az ellentmondást az alperes - tehát az a kisebbik cég ebből az előző példából véve - később nyújtja be, a bírósági meghagyás kibocsátását követően.

(14.20)

Azért gondoljuk el, hogy amikor egy ilyen ügyeket nem hétköznapiként űző tipikus magyar kis- és középvállalkozás találkozik egy ilyesfajta gyorsított eljárással, és ott van, hogy már bírósági meghagyás van, amire neki illetéket kell fizetni, ami neki teljesen szokatlan volt az eddigiek során, várta a keresetlevelet, arra valamiféleképpen válaszolt - vagy az előző napirendekre visszautalva, a fizetési meghagyásra ellentmondott 15 napon belül -, ehhez képest most itt egy felgyorsított eljárásban van benne, és nem készült fel rá, és nincs olyan professzionális háttere, amivel ezt megtegye.

Úgy gondolom, hogy pontosan nem a nagy cégeknek lesz gond, hanem a nagy cégek által perelt kisebb vállalkozásoknak, hogy egész egyszerűen azért, mert nincsen elég professzionális háttér mögöttük, azért, mert nem hétköznapi rutin számukra az ilyesfajta követelések érvényesítése vagy az ezekkel szembeni kifogások benyújtása, ezért már az eljárás gyorsaságából eredően valamiféle hátrányok érhetik. Nem tudom pontosan megmondani, ugye, magánszemélyekben van kivétel a javaslatban, de az ilyesfajta jelentős erőfölényben lévő felperessel szemben esetleg milyen garancia az, amely megvédhet egy kisebb vállalkozást.

Úgyhogy úgy gondolom, hogy mindenképpen lehet, hogy jól működik ez az eljárási mód a nagy multik között, a nagyobb perértékű ügyekben nyilvánvalóan, de nem biztos, hogy a kisebb magyar vállalkozások számára ez feltétlenül és minden tekintetben hasznos lesz. Lehet, hogy sokszor ez az ő számukra esetleg utólagos nehézségeket jelent.

A javaslat is írja, hogy a kitűzött célja a bíróságok munkaterhének a csökkentése, mind az előzetes bizonyítással, mind pedig más eljárásjogi lehetőségekkel. De azért sose felejtsük el, hogy a jogszolgáltatást mégiscsak a bíróság végzi, nem jó, ha esetleg ijedtében valaki olyan követeléseket ismer el, akár az előzetes bizonyítás során, akár bármilyen más, még nem a bíróság előtt, nem a kontradiktórius eljárásban zajló perszakaszban, amelyeket egyébként nem kellene, csupán az eljárás nem ismerete miatt kerül ilyen helyzetbe. Ekkor nyilvánvalóan a bíróság jelenti azt a garanciát, hogy mégiscsak kioktatja őt, tájékoztatást ad a jogairól, kötelezettségeiről, és így valósabb tényalapon tudja adott esetben az az illető mérlegelni, hogy az eljárásban miket kell ismernie és miket nem.

A különböző egyeztetési folyamatok, amelyek nyilvánvalóan előnyösek, hiszen egyrészt a bíróságot is tehermentesítik, másrészt pedig az embereknek valamelyest a jogérzetét is szolgálják, hiszen egy megegyezés mindig jobb, mint egy bírósági verdikt, azért ezeknek a lehetősége eddig is megvolt. Ha egy törvényt hozunk arról, hogy még inkább egyeztetniük kell az embereknek, bármennyire is mellérakunk bizonyos határidőket, garanciákat és kötelezettségeket, ettől függetlenül ez még nem fog átütő sikert hozni.

Ha folyamatosan módosítgatjuk, toldozgatjuk-foldozgatjuk a törvényeinket - akár egy órával ezelőtt, amikor a Ket.-ről volt szó, december 15-én fogadunk el egy novellát, majd most tavasszal ismételten előveszünk egy módosítást -; ha ilyen sűrű a törvényeink módosítása, ha nincsen kellő felkészülési idő, az sokkal többet árt a bíróságoknak is, hiszen folyamatosan változó törvényeket kell alkalmazniuk, akár ez gondot jelenthet egy eljáráson belül, pláne, ha jogorvoslatra vagy megismételt eljárásra kerül sor, de nyilvánvalóan még inkább gondot jelent azoknak, akik ezeket a szabályokat be kell hogy tartsák.

Úgy gondolom, hogy ha a kormányzatnak az a törekvése - és ebben persze az ellenzék is mindig mindenkor támogatta a mindenkori kormányt, bárhogyan is alakultak a viszonyok -, hogy a bírósági eljárások gyorsuljanak, akkor annak elsősorban az lehet az eszköze, ha magát a bírósági szervezetrendszert megerősítik, ha a bíróságnak, főleg Budapesten és Pest megyében több lehetősége van arra, hogy új embereket vegyen fel, ha a bírók mellé több ember, kisegítő személyzet kerül oda, és a bíróknak valóban csak az érdemi munkával kell foglalkozni, ha nem válik rendszeressé az, hogy a bírók éjszakába menően otthon készülnek fel a következő napi tárgyalásukra. Akkor sokkal inkább szolgáljuk azt, hogy pontos ítéletek szülessenek, emiatt, mondjuk, egy fellebbezés során ne változtassák meg az elsőfokú ítéletet. Ezzel is lehet gyorsítani, sőt igazán ezzel lehet gyorsítani a bíróságok ügymenetét.

Hétről hétre hallunk különböző rémhíreket, hogy újabb és újabb megszorítások hogyan gyűrűznek be a bíróságokra. Ez mind-mind lassítja az eljárásokat, mind-mind későbbi határidő-kitűzéseket, pontatlanabb ítéleteket jelent, hiszen, ha rengeteg ügy zúdul egy bíróra, nyilvánvalóan nem tudja pontosan ellátni és végignézni. Ha a bíróságok irányításában van óriási hiány, az szintén ugyanezt jelenti, akár a különböző bírók ideiglenes áthelyezésével vagy bármi mással kapcsolatban, ha a bíróságok igazgatása nem bír megfelelő vezetéssel. Ha ezt a parlament vagy a kormányzat nem tudja biztosítani a bírói hatalom számára, az sokkal nagyobb hátrányt jelent, mint ha hiányzik, mondjuk, egy ilyesfajta gyorsított, gazdasági társaságok közötti, vállalkozások közötti külön eljárási rend.

Ezért úgy gondolom, hogy azon nagyon dicséretes célt, amit a módosító javaslat is megfogalmaz, az eljárások egyszerűsítését és gyorsítását, ugyanilyen lelkesedéssel kell szolgálnia a kormányzatnak nemcsak a törvényjavaslatok benyújtása terén, hanem a bíróságok anyagi megerősítésével, és a Legfelsőbb Bíróság vezetésében levő hiány betöltésével. Biztos vagyok benne, ha ebből a két irányból megyünk, akkor nem egy sántikáló, egy klaudikáló javaslatcsomagot terjesztünk elő, hanem az valóban működni fog. Nem elég a jogszabályainkat lecserélni, a bíróságok személyi hátterét is meg kell erősíteni ahhoz, hogy valóban az emberek bizalma továbbra is a bíróságban ugyanolyan előnyös maradjon, mint amilyen most, hiszen rendőrséget, pártokat vagy politikát tekintve azért az embereknek mégis a bíróságban van a legnagyobb bizalma, minden ilyesfajta felmérés ezt bizonyítja.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu