DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha történetesen igaz lenne, hogy én döntöttem, az egy történet lenne, de sajnos nem igaz, a kormány döntött egy szabályos előterjesztés alapján, hogy mennyi pénzt csoportosítunk át arra, hogy az influenzajárványra felkészüljünk - tehát azt kell mondjam, az állítás nem igaz.
Aztán volt már arra példa, amikor beszereztünk valamit a sürgősségre való tekintettel, akkor az volt a baj, hogy miért kerültük meg a közbeszerzési törvényt. Nem ügyeskedésről van szó, hanem átláthatóságról van szó, és a törvény teljesen egyértelműen fogalmaz: abban az esetben, ha egy bizonyos értékhatárt meghalad a beszerzendő árunak vagy szolgáltatásnak a mennyisége, akkor közbeszerzést kell végezni.
Hozzá kell tegyem, ha figyelt volna a képviselő úr, többször elmondta a kormány is, hogy a rendelkezésre álló készletek elégségesek. A nagyobb biztonság megteremtéséért szerezzük be ezeket a készleteket. És innentől kezdve nem állna meg az a rendkívüli sürgősségi kérdés, ami miatt esetleg a közbeszerzési törvényt megkerülhetnénk. De nem kívánjuk megkerülni a közbeszerzési törvényt.
A másik kérdéskör, hogy kifestenek vagy nem festenek ki. Ezzel kapcsolatban egyrészt szeretném elmondani, hogy tavaly a központi költségvetésből az Egészségügyi Minisztérium az OMSZ-MÖSZ megállapodás teljesítésére kifizetett több mint 300 millió forintot. Azért, hogy azt a nagyon régi adósságunkat az Országos Mentőszolgálat felé teljesíteni tudjuk, hogy legyen végre munkaruhájuk, az Egészségügyi Minisztérium ezt is magára vállalta. Természetesen kifesthettük volna az adott mentőállomást is, de úgy ítéltük meg, hogy azok a források, amiket most biztosítani tudunk, egyrészt az OMSZ-MÖSZ megállapodással érintett mintegy 3500 egészségügyi dolgozónak, illetve munkaruhaügyben a kivonuló állománynak, fontosabbak, mint az adott mentőállomás kifestése.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés