DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, de miután folytatódik még az általános vita, az Országgyűlés döntése szerint nem zárul le ezen a héten, ezért a zárszót nem most mondanám el, hanem kifejezetten egy rövid reagálást szeretnék tenni az előbb elhangzottakra, elsősorban a Barsiné Pataky Etelka európai képviselő asszony által elmondottakra.
Nagyon röviden reagálnék csak arra a felvetésre, mi az oka annak, hogy megszorító intézkedéseket kell hoznunk. Én másképp látom, képviselő asszony. 2000-ben tért le az ország a fenntartható fejlődés útjáról, és el kell ismernem, hogy 2002-től a szocialista-szabad demokrata kormányok sem tértek le a korábbi helytelen útról. Ennek részeként részben olyan infrastrukturális beruházások történtek, amelyekről kiderült, hogy túl nagy terhet jelentettek az országra, másrészt pedig ilyenek voltak az akkor meghozott szociális intézkedések. 2006-tól elindult egy helyes irányban az ország, amit az ellenzék egyébként minden eszközzel megpróbált megakadályozni. Eljutottunk egy olyan pontig, amikor az egyensúly szinte helyreállt, és ebben a helyzetben érte az országot a válság.
Ami pedig az engedélyezési és bejelentési kötelezettséget illeti, úgy gondolom, amit képviselő asszony javasolt, az ellentétes az irányelv szellemével és betűjével, és ellentétes mindenképpen a kormány elképzeléseivel. Mi az adminisztratív terheket, a vállalkozások és az állampolgárok adminisztratív terheit mindenképpen csökkenteni akarjuk, és éppen ezért csökkenteni akarjuk azoknak az eljárásoknak is a számát, ahol engedélyhez kötött egy tevékenység; ha lehet, bejelentéshez kötjük, vagy még ahhoz sem.
S végül úgy gondolom, hogy a kamarai jogosultságok nem csorbulnak. Ahol nem hatósági jogosultságról van szó, ott mindössze arról van szó - és ez a változás a jogszabályban -, hogy kormányrendeleti szint is elégséges.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés