CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az elmúlt napokban újabb megrázó adatok jelentek meg a magyar munkanélküliségről. A nyilvántartott álláskeresők száma 2009 áprilisában 569 ezer fő, ez 126 ezer fővel több, mint az elmúlt év azonos időszakában. Utoljára 1994-ben volt ilyen mértékű a munkanélküliség. A korábbi években áprilisban csökkent ez a létszám, most viszont növekszik, ez mutatja fehéren feketén, hogy gyakorlatilag a magyar gazdaság áll. Tavaly 32 ezer új belépő volt a rendszerbe, most 72 ezer. És ami nagyon szomorú, hogy a területi különbségek nemhogy csökkennének, hanem növekednek, olyan szempontból, hogy a korábban jobb helyzetben lévő régiók és megyék: mondanám itt Komárom-Esztergom, illetve Győr-Moson-Sopron megyét, ahol egy év alatt 90 százalékkal nőtt az álláskeresők száma.
Önök előszeretettel nevezik magukat hol szakértői, hol válságkezelő kormánynak. Nézzük, mit tesznek annak érdekében, hogy a munkanélküliség csökkenjen, illetve a munkahelyek megmaradjanak! Milyen válságkezelő intézkedéseket hoztak? Azt mondták, hogy a legfontosabb a munkahelyek megőrzése. Mit tettek? Január végéig semmit. Január végén kiírtak egy pályázatot az Országos Foglalkoztatási Alapítványnál 6 milliárd forint értékben. Egy hónapon belül 20,4 milliárd forint igény érkezett be a 6 milliárdra. A mai napig 1323 pályázatból 400-at tartottak támogatásra alkalmasnak, az összes többit nem. Közel 1000 pályázat ennyire rossz volt? Azóta csak bejelentésekkel élnek. Hallottunk már több tíz milliárd forintot, 20 plusz 10-et, 6 plusz 10-et, mindenféle bejelentést. Herczog miniszter úr nemrégiben azt nyilatkozta, hogy akadozik a kifizetés a munkahelymegtartó támogatások esetében. Szeretném jelezni, hogy Magyarországon munkahelymegőrzésre még egy forintot sem kapott egyetlenegy vállalkozás sem. Ezt nevezik önök akadozásnak?
A munkaügyi szervezetnél 10 milliárd forintot különítettek el, még a bírálati szakaszban tartanak. Március 5-ig lehetett az első kört beadni, május 5-ig 1700 pályázat érkezett be, ebből 245-öt bíráltak el. Tudják miért? Mert összesen 7 szakértő foglalkozott vele - hét! Aztán most rájöttek, hogy ez így nem fog menni, ezért minden egyes munkaügyi régióból felrendeltek 3-3 embert, akik majd szakértenek, a keletiek a nyugatiakat, a nyugatiak meg a keletieket. Szeretném jelezni, hogy nem ez a megoldás. Ráadásul a pályázat kiírója nem más, mint a munkaügyi szervezet. Azt szeretném kérdezni, hogy mi folyik munkahelymegőrzésben Magyarországon, kedves államtitkár úr.
Önök nevezik szakértői kormánynak magukat? Szeretném kérdezni, hogy hány, egyébként életképes vállalkozásnak kell még tönkremennie az önök tétlensége, tehetetlensége miatt. A kkv-szektor erősítése - ezt is halljuk folyamatosan. A miniszterelnök úrnak gazdasági miniszterként lett volna lehetősége ebben az ügyben valamit lépni. Szeretnék egy ÁSZ-jelentésből egy mondatot idézni: önök az elmúlt években úgy költöttek munkahelyteremtésre, munkahelymegőrzésre több száz milliárd forintot, hogy ebből a világon semmi nem látszik a gazdaságban. Ma egy kisvállalkozó az esélytelenek nyugalmával pályázik. Egy multinak van lehetősége egy emberre akár 20 milliót is lehívni, egy kis- és középvállalkozó pedig örül, ha van kiírva egyáltalán pályázat, és 1,5 millió forintot kap.
Az "Út a munkához" program rengeteg sebből vérzik. Egy dolgot szeretnék kiemelni. Az önkormányzatoknak van lehetőségük foglalkoztatni, erre havonta 45 ezer forintot megkapnak. De ha egy vállalkozó szeretné ezeket az embereket, az álláskeresőket most kivinni, semmilyen lehetősége nincs. Magyarul: Magyarországon vízgereblyézésre adott esetben van pénz, de vállalkozásra nincs pénz. Nemrégiben a szociális törvényhez is beadtunk egy módosítást, úgy, ahogy van, söpörték le az egészet. Ennyit az összefogásról, ennyit a szakmaiságról. Lehetőséget kell azoknak adni, akik a hátukon viszik az országot, tisztelt államtitkár úr. Ne azok zsebében kotorásszanak, akik becsülettel teszik a dolgukat! Bajnai úrnak is meglett volna a lehetősége a válság hatásainak enyhítésére - képtelen volt rá. Bár nincs itt miniszterelnök úr, azért engedjen meg egy személyes megjegyzést, remélem, nem fog megsértődni: veszélyes dolog milliárdosként az éhes proletárokat harcra buzdítani, mert a végén még komolyan veszik.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés