DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ipkovich képviselő úr két dologra hívta fel a figyelmet, az Országgyűlés jelen levő tagjainak figyelmét. Az egyik, amelyik az én fülemet is megütötte, hogy az Alkotmánybíróság döntése alapján az egymással összefüggő jogszabályokat vagy eljárási módokat lehet salátatörvénybe egybefoglalni.

(12.10)

Itt nemcsak az EK-irányelvnek való megfelelés, nemcsak az eljárások egymásba kapcsolódása révén van előttünk ez a törvény, hanem nagyon sok tartalmi szabályozást is tartalmaz, amit a magam részéről nem tartok helyesnek, és most megerősítve látom magam ebben Ipkovich képviselő úr felszólalását követően, hiszen ő is tartalmi szabályozásokról beszélt.

A másik ilyen kérdéskör, hogy az elsőfokú eljárásban ki vehet részt, ki nem vehet részt, és hogyan kapcsolódhat be vagy hogyan nem kapcsolódhat be az eljárás ezt követő részébe. Új szabályozás történik a törvényjavaslatban, amely az elsőfokú eljárást követően bírói útra tereli a jogorvoslati lehetőségeket, tehát nincs másodfokú eljárás. Sok tekintetben helyes egyébként, ha a közigazgatási eljárásban a bíróság mondja ki a végső szót, de ezzel a jogorvoslati lehetőség kicsit leszűkül. Ennek két eleme van: az egyik, hogy aki az elsőfokú eljárásban nem vett részt, az a másodfokú eljárásba már nem kapcsolódhat be. Egyrészt ez a jogbiztonság követelményét sérti, másrészt viszont kizárja azokat a "zsarolási kísérleteket", amikor valaki utólag felébred egy eljárás során, és úgy gondolja - voltak erre egyébként sajnálatos példák is -, hogy na, akkor most, akár időhúzás céljából, és nem biztos, hogy tartalmi kérdések érdekében beszáll az eljárásba. Ennek a megfelelő arányát kell megtalálni az eljárás során, vagy az egész eljárás minden vonatkozásában, vagy pedig a szabályozást e tekintetben szűkíteni kell.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu