ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Ön úgy fogalmazott, hogy népesség megtartása és hátrányos helyzet megszüntetése. De rá kell világítani arra, hogy ha teret adunk azoknak a szegmenseknek, amelyek hellyel-közzel nyereségesen működnek - hisz a Volán-társaságok egyrészt a távolsági közlekedésből származó nyereséggel tudják tulajdonképpen kompenzálni a helyközi vagy a kistelepülések közötti járatok veszteségét -, addig, amíg a kormány a maga részéről évente más és más forrás biztosításával tudja csak támogatni, segíteni a Volán-társaságokat, addig ez kétséges.

Nem véletlen az, hogy állami támogatással, önkormányzati finanszírozással, támogatással válik csak rentábilissá magának a Volán-társaságnak az ilyetén történő tevékenysége a helyközi, a települések közötti és a távolsági buszok közlekedésénél. Egyszer valóban nagyon pontosan meg kellene határozni, amit ön is mondott, a népességmegtartás képességét, mert ha privatizáljuk egy-egy szegmensét a Volán-társaságoknak, akkor abban a pillanatban ki fog sérülni? Melyik a legveszteségesebb terület? Egészen biztos, hogy a kistelepülések közötti járat biztosítása a legveszteségesebb, hisz annak a járatnak adott esetben a sűrűsége, tehát az igénybevételi sűrűsége egészen biztos, hogy eltérő, és ott teremtődnek a legnagyobb veszteségek.

Tehát lehet, hogy egy helyközi járatot egy település, egy önkormányzat rentábilissá tud tenni, de minden településnek, vagyis városnak - mert általában egy városban működik helyközi közlekedés - kell biztosítani egy szubrégiónak egy kis régiónak a tömegközlekedését is, és ezen belül tényleg ezek a legveszteségesebb területek. Nagyon pontosan meg kellene határozni azt, hogy évente a kormány a költségvetésből hosszú távon mennyit tud biztosítani, mert azáltal tudnak a Volán-társaságok is tervezni, és tudják megtervezni a helyközi járatok biztosítását, és nem úgy - ahogy Kovács Zoltán képviselőtársam is elmondta -, hogy járatritkítás következik be, vagy adott esetben járatot sem biztosítanak arra a területre.

Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu