HÓNIG PÉTER közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A MÁV Zrt. az átláthatóbb és költségtakarékosabb gazdálkodás érdekében 2004-ben döntött arról, hogy a vasúti felsővezeték-üzemeltetési feladatok közül a karbantartást és az üzemzavar-elhárítást nem saját maga látja el, hanem a vasúttárságon kívüli vállalkozók bevonásával végezteti. A feladat ellátására 2005. január 1-jén, illetve 2005. július 1-jétől két, a MÁV Zrt.-től tulajdonilag független vállalkozással kötött szerződést. A villamos felsővezetékkel ellátott vonalhálózatot három régióra osztották fel. A szerződések időtartama két régióra vonatkozóan négy év, egy esetében pedig három és fél év, amelyek egy időben, 2008. december 31-én jártak le.

A 2004-es kiszervezés során nemcsak a szükséges eszközkészletet értékesítették, hanem a végrehajtó személyzet teljes köre, valamint az irányítók nagy része, mintegy 677 fő is távozott a vasúttársaságtól. A közbeszerzési eljárás során a vállalkozó kiválasztása hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárással történt. A beszerzés becsült értéke a teljes vonalhálózatra vetítve évente átlagosan 4 milliárd forint. Jelen esetben is három régió került kijelölésre, amelyekre részajánlatokat lehet beadni. A tárca 2009. január 13-án adta ki azt a tulajdonosi határozatot, amelynek kapcsán elvárásként fogalmazta meg, hogy a verseny kiszélesítése és a költségek csökkentése érdekében vizsgálják meg, hogyan lehetne a régiók számát növelni.

(9.40)

Kérte, hogy a megkötendő karbantartási szerződésekben részletesen és egyértelműen legyen meghatározva a vállalkozók által elvégzendő feladatok köre, elvégzésének igazolása, valamint azok pontos díjazása. A karbantartásért fizetendő díj kialakítása során tekintettel kell lenni arra, hogy emelkedésének mértéke ne haladja meg az indokolt műszaki tartalom változását, illetve az inflációs árváltozást. Kérte továbbá, hogy a MÁV mutassa be a szerződésben érvényesítésre kerülő volumenváltozást és annak árhatását, továbbá a tevékenységátadás következtében jelentkező megtakarítás mértékét.

A közbeszerzési eljárás eddigi folyamatában mindössze egyetlen kifogás érkezett a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, amelyet a MÁV Zrt. kivizsgált, és észrevételeit a tegnapi napon eljuttatta a bizottság részére. A tulajdonosi jogokat gyakorló tárcaként arra törekszünk, hogy a vasúti felsővezeték karbantartási feladatainak ellátására vonatkozó közbeszerzési eljárás során is olyan gyakorlat érvényesüljön, ami a törvény szabta keretek között költségtakarékos megoldást jelent.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu