DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy tartalmi vita nincs köztünk, mert valóban mi is úgy gondoljuk, hogy a mai korban, különösen egy nagyvárosi adóhatóságnak teljesen természetes, hogy elektronikusan kommunikál az adózókkal.
Ugyanakkor valóban van egy jogtechnikai vita köztünk, amit két ponton is szeretnék megvilágítani. Az adózás rendjéről szóló törvény - ellentétben a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló 2004. évi CXL. törvénnyel - azt mondja, hogy az elektronikus adatszolgáltatás, illetve adatcsere akkor lehetséges, ha azt jogszabály kifejezetten megengedi. A Ket.-ben, a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló, előbb idézett törvényben pedig éppen fordítva van: ha nem zárja ki jogszabály, akkor ez a főszabály. Az adózás rendjéről szóló törvényben ezt másként fogalmaztuk meg. Tehát valóban a 175. § (2) bekezdése azt mondja, hogyha jogszabály erről rendelkezik, akkor erről elektronikus ügyintézésre van lehetőség, azaz ez azt jelenti, hogy egy önkormányzati adóhatóságnak nem kell mást tennie, mint előterjeszteni egy önkormányzati rendeletet a konkrét ügytípus megjelölésével, és ettől kezdve az elektronikus ügyintézés értelemszerűen akár a bevallásra, adatszolgáltatásra, bejelentésre egyaránt vonatkozhat. Vagyis ettől kezdve az önkormányzati adóhatóság jogszerűen fogadja be elektronikus úton a bevallásokat, adatszolgáltatásokat, bejelentkezéseket.
De szeretném még egy ponton jelezni, hogy miért jogtechnikai a vita köztünk, mert egyrészt nem látunk akadályt, de érzékeljük azt a problémát, amire a képviselő úr itt hivatkozott, és egyébként éppen az előbb már kétszer is említett közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvénynek éppen most van folyamatban a módosítása részben belső piaci szolgáltatásokról szóló európai irányelv átültetése kapcsán. Ezt éppen a T/9354. számon tárgyalja a tisztelt Országgyűlés. Ebben pedig javaslatot tettünk annak a bizonyos 175. § (2) bekezdésének a hatályon kívül helyezésére, tehát jogtechnikailag ez mindenképpen megoldott.
Ezért úgy gondoljuk, hogy erre az indítványra, noha ennek a tartalmával egyetértünk, most jogtechnikailag nincs szükség, és ezért nem támogatjuk. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés