DR. OLÁH LAJOS közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány 2007-ben döntött az M44-es autóút Kecskemét-Tiszakürt, Tiszakürt-Kondoros és Kondoros-Békéscsaba közötti szakaszának PPP-konstrukcióban történő megvalósításáról. Ennek megfelelően született meg a tavalyi év végén a hosszú távú fejlesztések rangsorának első három eleméről szóló kormányhatározat, amelyben a második helyen szerepel az M44-es gyorsforgalmi út műszakilag legjobban előkészített, Tiszakürt és Kondoros közötti szakasza.
A gazdasági válság sajnos nem marad hatás nélkül a köz- és magánszféra együttműködésével megvalósuló projektekre sem. Jelenleg folyamatban van az említett rangsor első elemeként szereplő M3-as gyorsforgalmi út Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti szakaszának PPP-eljárása. Ezt követően, a tender tapasztalatait felhasználva, és a banki szféra finanszírozási szándékának és kondícióinak ismeretében lehet majd az M44 hasonló pályázatát előkészíteni.
A 2007. évi kormányhatározat szerint a fejlesztés megkezdésének időpontja 2010. Ma még nem zárható ki, hogy a szükséges közbeszerzési eljárás a jövő évben megkezdhető, de a válság okozta finanszírozási nehézségekre tekintettel biztosan nem is jelenthető ki.
Ami pedig a 47-es főutat illeti, az elvégzett vizsgálatok eddigi eredményei alapján a realitása hosszabb távon is csak a meglévő főút fejlesztésének és nem új gyorsforgalmi út kiépítésének lehet. Addig is, amíg az M44-es tervezett fejlesztése megvalósul, a közút kezelője elvégzi mindazokat a munkálatokat, amelyek közlekedésbiztonságilag, a recsegés-ropogás elkerülése érdekében szükségesek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés