DR. OLÁH LAJOS közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz az általános vitát követően, az ülésnap lezárásáig 25 módosító indítvány érkezett, amelyek szakmapolitikai egyeztetése a kormány részéről a múlt héten, május 15-én megtörtént.
(19.30)
A beterjesztett indítványok közül elsősorban azokat tudjuk támogatni, amelyek az uniós jogszabályokkal való minél tökéletesebb összhang megteremtését szolgálják, illetve amelyek szöveg- és kodifikációs jellegű pontosításokat tartalmaznak.
A támogatható javaslatok között szerepel többek között Fónagy képviselő úr két módosító indítványa is, az egyik a "járműállomány" fogalom helyett a "járművek" kifejezés használatát javasolja. A másik, később pontosított módosító indítvány pedig a mozdonyvezetői engedély megszerzésének alsó korhatárát a törvényi szabályozás keretébe emelné, és azt az európai uniós gyakorlatnak megfelelően 20 évben határozná meg.
A közszolgáltatással kapcsolatos ellentételezésre és a pályáztatásra vonatkozó módosító javaslatokat azonban nem ítéljük támogathatónak. Az EK közszolgáltatási rendelete ugyanis 2009. december 3-án közvetlenül hatályosul az Európai Unió tagállamaiban, a rendelkezésektől való tagállami eltérésekre pedig nincs lehetőség.
Nem tudjuk támogatni azt a módosító javaslatot sem, amely a törvényjavaslatból törölné a nemzetközi személyszállítási szolgáltatást nyújtó vasúti társaságok részére a fizetési kötelezettség megállapítását. Véleményünk szerint ugyanis a jelen szabályozás versenysemleges, mivel minden vasúttársaságnak ugyanakkora díjat kellene fizetnie, emellett pontosan a hazai szolgáltatókra gyakorolhat olyan nyomást, amely a hatékonyságuk növelésére, ezáltal költségeik csökkentésére ösztönzi őket. A rendelkezés meghagyásával tehát biztosítani tudjuk a hazai vasúti piac védelmét és a megkötött közszolgáltatási szerződések állam általi finanszírozhatóságát is.
A nem támogatható módosító indítványok között több olyan javaslat is volt, amelyek mögött figyelemre méltó szakmai megfontolások húzódtak meg. Ezekkel a további pontosítások után kapcsolódó vagy bizottsági módosító indítványok formájában valószínűleg egyet tudunk majd érteni.
Ezúton is megköszönöm a jobbító szándékú javaslatokat. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a jövő héten sorra kerülő szavazások során a kormány álláspontját támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm a figyelmüket. (Dr. Fónagy János tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés