DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A kormány kiemelt feladatának tekinti a közterületek, a nyilvános helyek rendjének, biztonságának megőrzését, az állami és a helyi rendészeti feladatokat ellátók, valamint a civil szféra összefogását a közterületi jogsértések visszaszorítása, megelőzése érdekében. Erre tekintettel az önök előtt fekvő törvényjavaslat célja a közbiztonság növelése, az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének javítása, a helyi rendészeti feladatok egységes és hatékony ellátása, az ebben közreműködők együttműködésének fokozása, a közterületek rendjének védelme, valamint annak rendjét megbontó jogsértések hatékonyabb megelőzése, megakadályozása, szankcionálása, továbbá a védett természeti értékek és területek megóvása.
Ezt a célt a javaslat a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló törvény, a közterület-felügyeletről szóló törvény, a sportról szóló törvény, valamint a polgárőrségről szóló törvény módosításával kívánja elérni. A javaslat továbbá kismértékben módosítja a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényt, valamint a lőfegyverekről és a lőszerekről szóló törvényt is.
Tisztelt Országgyűlés! A közbiztonság és a közrend védelme alapvetően és elsősorban a rendőrség feladata, de abban többek között a fegyveres biztonsági őrségre, a természetvédelmi és mezei őrszolgálatra, a közterület-felügyeletre, valamint a polgárőrségre is fontos szerep hárul. A javaslat legfontosabb célkitűzése, hogy ezen szervek, szervezetek vonatkozásában egy olyan, a jelenlegihez képest megerősített együttműködési kötelezettséget írjon elő, amellyel szélesedik az együttműködés területe, gyorsabbá válik a szervek közötti információáramlás, hatékonyabbá válik szolgálatszervezésük, és ezáltal erősödik a közterületi jelenlét.
A megerősített együttműködési kötelezettség azt jelenti, hogy az előbb említett, a közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervek tevékenységük ellátásáról, annak körülményeiről rendszeresen tájékoztatják a rendőrséget, a tájékoztatás módját és tartalmát pedig együttműködési megállapodásban rögzítik. Amennyiben a rendőrség fokozott ellenőrzést hajt végre, annak ideje alatt a rendőrség kérésére e szervek egyeztetik feladataik végrehajtását a rendőrséggel. A rendőrség ezen információk birtokában képes a legoptimálisabban szervezni szolgálatát, így a közterületeken biztosíthatóvá válik az állandó hatósági jelenlét, illetve olyan személy jelenléte, aki a közbiztonság védelmében látja el feladatait.
Az önök előtt fekvő törvényjavaslat annak érdekében, hogy a közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervek feladatellátását, intézkedését hatékonyabbá, munkavégzését pedig biztonságosabbá tegye, több esetben bővíti e szervek hatáskörét, intézkedési jogosultságát, valamint újabb passzív védelmi eszközök használatának lehetőségét biztosítja számukra. A természetvédelmi őrszolgálat tagja a természeti terület vagy érték károsításának megelőzése, illetve megakadályozása érdekében például a természeti területet lezárhatja.
A javaslatban foglalt módosítás lehetővé teszi a közterület-felügyeletek számára, hogy a közterületen közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból, bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon térfigyelő kamerákat helyezzen el és működtessen. A javaslat elfogadását követően a közterület-felügyelők bizonyos esetekben elszállíthatnak járműveket annak érdekében, hogy a közterület rendeltetésszerű használatát, a közúti közlekedést veszélyeztető forgalmi helyzetek mielőbb megszüntetésre kerülhessenek. Passzív védelmi eszközként a felügyelők saját életük, testi épségük megóvása érdekében gumibotot is használhatnak a javaslat szerint.
A javaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy a polgárőrök jelzőőri feladatokat lássanak el a közúti közlekedési baleset helyszínén, illetve az óvoda és általános iskola fenntartójával kötött együttműködési megállapodás alapján az óvodák és általános iskolák közvetlen közelében. Jogos védelmi helyzetben a javaslat szerint a polgárőr gázspray-t használhat, ismétlem, jogos védelmi helyzetben.
A javaslat tartalmazza továbbá a sportról szóló törvény módosítását is, amelynek célja a sporthuliganizmus visszaszorításra, valamint a szurkolói anonimitás felszámolása. Megfelelő felkészülési időt hagyva a sportszervezetek számára a javaslat előírja, hogy a kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített sporteseményen történteket kamerával kell megfigyelni és rögzíteni, valamint kötelező beléptetőrendszert kell alkalmazni.
(9.40)
A kötelező beléptetőrendszer alkalmazása azt eredményezi, hogy a sporteseményen részt vevők azonosítása már a belépéskor megtörténik, ezáltal ha bármilyen rendbontásra kerül sor, a vizsgálat során az eljáró hatóság azonosítani tudja az abban érintett személyeket.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslat tartalmazza a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvénynek a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123. számú EK-irányelv átültetésével összefüggő jogharmonizációs célú módosítását is, és tartalmi módosítás nélkül emeli törvényi szintre a jelenleg a fegyverekről és lőszerekről szóló kormányrendeletben található engedélyezési szabályokat, illetve az ehhez szükséges értelmező rendelkezéseket.
Az Országgyűlés 2008. december 15-ei ülésnapján elfogadta a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvényt, amelynek nyomán a hatósági eljárások átfogó felülvizsgálata vált szükségessé. A felülvizsgálat eredményeként a javaslat tartalmazza azokat a módosításokat is, amelyek az egyes hatósági eljárásokra vonatkozó szabályok és a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény közötti összhang megteremtésére, a hatósági eljárásokkal kapcsolatos terminológiai egység kialakítására, valamint az eljárások és az ügyintézés egyszerűsítésén keresztül az adminisztratív terhek lehetőség szerinti csökkentésére irányulnak.
Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslatban foglalt módosítások nagymértékben hozzájárulnak a közbiztonság és a közrend megerősített védelméhez, az abban közreműködő szervek, szervezetek optimális, hatékony és biztonságos feladatellátásához és az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének javításához. Ezen célok érdekében kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a törvényjavaslat mielőbbi elfogadását.
Itt szeretném jelezni, nem véletlen, hogy a mai napon nemcsak ennek a törvénynek a vitája kezdődik meg az Országgyűlésben, hanem - ahogy egy napirend előtti hozzászólásra reagálva már jeleztem - például a büntető törvénykönyv módosítása, illetve a büntetőeljárási törvény módosítása is, valamint folytatódik a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvényjavaslat vitája. Mindezek hasonló célt szolgálnak, a közrend, a közbiztonság, a köznyugalom megerősítését.
Mindezekhez kérem a támogatásukat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés