KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Haladjunk visszafelé, jó? Így fejezte be, hogy mennyi pénzt költöttünk a kutatásra, az "Ifjúság 2008" gyorsjelentésre. A kutatás teljes programja a tervezett 37,2 millió forint helyett 34,9 millió forintba került. Úgy látom, hogy ezek az összegek nagyságrendekkel kisebbek, mint az előző kutatás, ha arányosítjuk. Én azt gondolom, hogy ebben semmi szégyenkeznivalónk nincs.
Megyek visszafelé: a gyorsjelentés közzététele hogyan és miképpen történt? Az időpontcsúszást két dolog határozta meg. Az egyik, hogy nagyon sokan voltak, akik visszautasították az együttműködést az adatfelvételben, magyarul a kérdezőbiztosoknak nagyon sokan nemet mondtak akkor, amikor becsöngettek a lakásukra, és arra kérték őket, hogy válaszoljanak a kérdőívekre. Ezen túlmenően, ami a csúszást okozta, hogy a KSH szakemberei lektorálták és észrevételeiket megfogalmazták a kutatással kapcsolatosan. Én azt gondolom, hogy ettől alaposabb és pontosabb lett a gyorsjelentés, mármint attól, hogy a KSH szakembereit bevontuk a kutatás lektorálásába.
Visszafelé haladva: a Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzatából a stratégia kidolgozására mindösszesen 2 millió 400 ezer forintot költöttünk. Én azt gondolom, hogy ilyen horderejű és ilyen alapos stratégiát ilyen olcsón Magyarországon még nem készítettek el. Tekintettel arra, hogy az első kétéves cselekvési terv kidolgozására és benyújtására ebben az évben kerül sor, így ennek ebben az évben pénzügyi hatása nincs; a 2010. évi költségvetés tervezésekor számolunk azzal, hogy a cselekvési tervhez forrásokat rendeljünk.
Kedves képviselő úr, én is alig várom már a szünetet, és akkor folytatom négyszemközt, ha megengedi, elnök úr.
Köszönöm, most befejezem.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés