SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Én eléggé hüledezve hallgatom, ön az 1996. évi szakképzési szintre hivatkozik. Tudvalevő, hogy az összes szakmai szervezet, amelyik a szakképzésben részt vett, elmondta a tárgyalások folyamán, hogy az a módosítás, amit önök bevezettek, a legoptimistább becslések szerint is körülbelül 20-25 ezer fővel csökkentheti a tanulószerződések számát. Az sem igaz - vagy elnézést kérek, de nem állja meg a helyét -, mivel magyarázható az, hogy most megspórol a kormány esetlegesen 10 milliárd forintot ezeknek a támogatásoknak a megkurtításával, ugyanakkor az intézmények által leadott igények szerint az iskolák szakképzési helyeire, a pluszfőre nézve megteremteni szükséges helyekre körülbelül 20 milliárd forint beruházásra lenne szükség.

Nagyon rövid távú gondolkodásra vall, hogy egy jól működő rendszert olyan helyzetben felrúgnak, amikor egyértelmű, hogy a jövő a szakképzett munkaerőn alapszik.

Nem tudom a válaszát elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu