VARJU LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy éppen talán közös bizottsági ülésen is foglalkoztunk ezzel, hogy az átcsoportosítás, amely 232 milliárd forint értékű, alapvetően elsősorban munkahelyek megőrzésére, de főként kis- és középvállalkozások számára biztosít lehetőséget, ami éppen az előbb említett brüsszeli jóváhagyást is kiváltotta.

A második része az, hogy mindezekből az eszközökből több mint 30 százalék a kis- és középvállalkozások számára áll rendelkezésre, még ha annak tartalmi részeit helyenként vitatjuk is, de összességében véve a lényeg az, hogy a kis- és középvállalkozások szerepelnek és vannak a fókuszban.

Csak hogy egy konkrét példát is említsek: a mikrovállalkozások számára 10 millió forint értékben tíz évre kedvezményes hitel, jegybanki alapkamat alatt vehető igénybe, amely mindennapjaikat igyekszik segíteni; a vállalkozásokat és azokat a családokat, akik egyébként ilyen körülmények között dolgoznak. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu