ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! Szeretnék egy dologra rávilágítani. A múlt héten volt a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának ülése, és ennek a tanácsnak több bizottsága működik, Velkey képviselőtársam és Katona képviselőtársam is tudja, ismeri. Működik a tudományos bizottság, vele párhuzamosan a vízügyi bizottság és az energiakérdésekkel foglalkozó bizottság.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Azt hiszem, nagyon sok képviselőnek el kellene járnia ezekre a bizottsági ülésekre, és tapasztalhatnák azt a hihetetlen mértékű károsodást, ami ma, jelenleg a világban és Magyarországon is folyik. Ezt mondom azért is, mert tegnap pont a Fónagy Jánossal benyújtott indítványunkat, a vízbázisok tartós állami tulajdonban maradását nem engedte a parlament tárgysorozatba venni, vitára bocsátani.

(13.00)

Szomorú az is az ember - elnézést, hogy kicsit eltérek az előterjesztéstől - számára, amikor egy településen helyi természeti értékek kiemelt fontosságát egy szabályozással eltörlik, és egy olyan park közepére akarnak bevásárlóközpontot építeni, ahol működnek a kis kutak - fogalmazzunk úgy -, források. Vagy olyan helyre engednek építeni társasházakat, ahol annyira pozitív kút van, hogy még szivattyú sem kell hozzá, és szép lassan a saját vízbázisainkat, saját értékeinket teljesen tönkretesszük.

Megértem a Szirbik képviselő úr által benyújtottakat, hisz egy adott térség gazdasági életének fontosságáról beszél azzal, amivel próbálja indokolni magát a benyújtott indítványt. De ha megnézzük az osztrák példát, a fürstenfeldit, hatalmas szennyezés keletkezik abból, hogy a geotermikus energiát felhasználva nincs visszasajtolás, és valahol az Európai Unió is úgy fogalmaz - nem tiltja vagy teszi kötelezővé a visszasajtolás kérdését -, kimondja azt, hogy felszíni természeti értékben kárt nem okozhat.

Tehát itt jön be, amit Józsa képviselőtársam is mondott, hogy ugyan van Magyarországnak egy energiatörvénye, van Magyarországnak a parlament által elfogadott éghajlattörvénye, de lemaradásban van Magyarország a vízgazdálkodási törvénnyel. Tavaly láttam egy körözvényt, amely társadalmi vitára próbálta bocsátani, de nagyon őszintén megmondom, ez a törvény nem a hazai vízgazdálkodásról szól, hanem arról szól, hogy hogy lehet az uniós forrásokat és bizonyos gazdasági érdekeket előtérbe helyezni; és vérzik tulajdonképpen a hazai vízgazdálkodás kérdésköre.

Tisztába kellene tennünk egyszersmind - hisz Magyarország nem Izland, ott, ahol tényleg a geotermikus energiát hatalmas mértékben tudják hasznosítani -, Magyarország készleteinek felmérését végre el kellene végezni. Értem ez alatt a termálvizek kérdését, a geotermikus lehetőségek, hévizek kérdését vagy a gyógyászati célú ásványvizek kérdését is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Fogynak a készleteink. Ha nincs helyes vízgazdálkodási törvénye Magyarországnak, amelyben valóban a felmérések alapján tisztában vagyunk azzal, hogy adott esetben mely kérdéskörben - hévizekről, gyógyvizekről, ivóvizekről és egyéb másról beszélek - mekkora kinccsel rendelkezünk, hogy sáfárkodunk vele, és az hogy fogy egyáltalán, és milyen hatásai vannak, ha bizonyos lépéseket nem teszünk meg vagy helytelenül teszünk meg - és Szirbik képviselőtársam is arra utalt - uniós források bevonásával, akkor sajnos előbb-utóbb abba a stádiumba jutunk, mint Barcelona, Szerbia vagy adott esetben Ciprus, ahol tartós vízhiányos időszakok lépnek fel a globális felmelegedéssel kapcsolatban.

Nem véletlen próbál a négy parlamenti párt és a függetlenek részéről Katona képviselőtársam is olyan országgyűlési határozati javaslatot benyújtani, amelyet, ha jól tudom, be is adtunk már, amely a klímatörvényt próbálja meg a parlament elé hozni, egy olyan klímatörvényt, amelyben valóban az agrárágazat kérdése, az idegenforgalom szempontjából a hévizek kérdése, az ásványvizek, gyógyhatású ásványvizek kérdése szerepel. Amikor arról beszélünk, hogy Magyarország helyesen sáfárkodik-e, itt jön be a tartós tulajdon kérdése, mert az elmúlt időszakban számos gyógyászati jellegű ásványvízkutat vásároltak meg külföldiek, ami szép lassan abba az irányba hat, hogy Magyarország, amikor tartós vízhiány lép fel, adott esetben a saját kútjaival nem fog rendelkezni, hanem mások fogják megszabni számunkra, hogy mikor mennyiért és miből ihatunk.

A geotermikus energiával kapcsolatban azért is lenne célszerű egyrészt az energiatörvényt is átnézni - mert beszélünk alternatív energiáról -, hisz a lényege tulajdonképpen az, hogy egyrészt felhasználni alternatív energiatermelésre, másrészt pedig növénytermesztés elősegítésére ott, ahol melegházi körülmények között lehet növényt termeszteni; át kellene nézni az energiatörvényünket is.

Beszéljünk alternatív energiákról! Tessék nekem megmondani, hogy ma Magyarországon mi a gátja egyáltalán annak - nem államtitkár urat akarom ezért felelőssé tenni, hisz négy hete ül az államtitkári székben -, hogy Magyarországon ma csak 330 megawattnyi energiát engedélyeztek az alternatív energiákra. Miért nem lehet 1500-at? Mert mögötte áll az a hatalmas energetikai lobbiérdek, amely minden további nélkül a törvényalkotást a mai viszonyok között is befolyásolni tudja, és egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy Magyarországon ésszerű, alternatív energiarendszer tudjon kialakulni. Ebbe beletartozik a geotermikus energia kérdése is. Miért nem lehet? Arra hivatkoznak, hogy szabályozás kérdése. Elnézést, ma Magyarország és Ausztria között nincsenek ezer kilométeres távolságok. Ott, ahol Ausztriában vagy Németországban hatalmas mennyiségű alternatív energiát tudnak hasznosítani és használni, ott minden további nélkül a szabályozás kérdése nem kérdés.

Tehát csak egy államközi vagy két ország közötti egyezmény kérdése az, hogy adott esetben pár száz kilométerrel arrébb lévő szabályozási rendszert hogyan tudjuk alkalmazni. Ezen Orosz Sándor is mosolyog, de tessék megnézni, hogy a Paksi Atomerőműnek melyik az indító erőműve. (Dr. Orosz Sándor: Nézd meg az osztrák Duna-szakaszt, Józsi!) Vagy ha egy blokk hirtelen leáll ma Magyarországon, akkor egy másik erőmű mennyi idő alatt tud abban az esetben ráállni, vagy adott esetben egy két megawatt különbséggel hogy lehet szabályozni egy erőmet; kapcsolási rendszerek kérdése egyébként, nem más.

Itt szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a geotermikus energiából valóban rendelkezünk készletekkel. Valóban meg kellene nézni és felkutatni, hogy mely területen milyen hasznosítási lépéseket lehetne alkalmazni ma Magyarországon. De ugyanide tartozik az öntözőrendszerek kialakítása, a záportározók kialakítása. Ma Magyarországon a vizek tulajdonképpen keresztülfutnak. 93 százalékban határon túlról érkeznek a vizek, keresztülfutnak. Nincs meg a visszafogó képesség tulajdonképpen. Nem véletlen az, hogy a Duna-Tisza közén 6-7-8 méterre süllyed a vízszint. Nem véletlen! Tehát öntözőrendszereket kellene kialakítani. Makó környékén a szárazság, esőhiány miatt tulajdonképpen a növénytermesztés - azt lehet mondani - teljesen be fog fulladni, mert szabályszerűen kiég minden.

Tehát átfogóan kellene tulajdonképpen ezeket a dolgokat megvizsgálni, és valóban egy olyan törvényt, olyan vízgazdálkodási törvényt kellene kialakítani, ami részben kapcsolódik a VAHAVA-programhoz, másik oldalon pedig egy olyan klímatörvényt megalkotni a magyar parlamentnek, ami mindenképpen az utánpótlást, a szabályozást, a vízvisszafogást és adott esetben az összes alternatív energia lehetőségét próbálja megvizsgálni számokkal.

Nemrég került a kezembe egy olyan kiadvány, ami lehet, hogy az utolsó kiadvány Magyarországon, hogy több ezer olyan kutatási pont van Magyarországon, ahol a talajminőséget vizsgálják. Meg lehet nézni ezt a kiadványt, hisz nagyon jól tudjuk, hogy ezekre sincs ma már forrás, hogy ezeket a mérőhelyeket nagyon pontosan fenntartva, hosszú időn keresztül lehessen a talajváltozásokat Magyarországon mérni. Ha ezt is elhanyagoljuk, nem fordítunk rá forrást, azt jelenti, hogy azzal sem leszünk tisztában, hogy a magyarországi talajviszonyok hogy fognak alakulni a mezőgazdaság, az agrártermelés szempontjából.

Rá lehet nézni, hogy az elmúlt 30-40 évben tulajdonképpen hogy változtak meg a talajviszonyok és ezzel együtt a vízviszonyok is; értem ez alatt a vízminőség romlásának kérdését. Ezért is mondom Szirbik képviselőtársamnak, hogy valóban, ha az ember mélyen belegondol abba, hogy mi a szándék emögött, tehát pozitív szándék van mögötte; de vannak uniós előírások, és pontosan az elmúlt időszakban nem fordítottuk azokat a forrásokat kutatás-fejlesztésre, és nem fordítottunk forrásokat adott esetben vízmegtartó képességre. Változnak az adottságaink, nagymértékben változik Magyarország adottsága is, és ebből a szempontból sajnos nincs meg mögötte az az értékelés, az az értékviszony, hogy ha adott esetben nincs visszasajtolás, akkor mi fog történni, vagy ha visszasajtoljuk, az mennyivel drágább lesz. Képviselőtársam is erre hivatkozott, hogy óriási mértékű költséget emészt fel. Ehhez uniós forrás kellene.

Tehát a szándék jó, csak azt látom, hogy ma Magyarországon a magyar parlamentben a megfelelő törvénykezés, a megfelelő felmérés, háttéranyagok biztosítása, a jelenlegi viszonyok valódi megállapítása... - ha ezt a tendenciát folytatjuk tovább, hova fogunk jutni, mennyi idő alatt fognak a készleteink elfogyni vagy adott esetben megváltozni.

(13.10)

Ezeket kellene a magyar parlamentnek mindenképpen komolyan venni. Újra kellene gondolni az energiatörvényt és vele együtt egy olyan klímatörvényt elfogadni a magyar parlamentben, ami az összes talajviszonyi, vízgazdálkodási, gyógyászati, ásványvízi és más kérdésekre is rá tud világítani. És meg tudja mondani helyesen azt, hogy ha ezt a törvényt elfogadjuk, akkor mely területen, mely alkalmazási eszközzel lehet ahhoz hozzájárulni akár energetikai céllal, akár növénytermesztéssel, vagy az agrárkérdéssel meg tudjuk oldani azt a problémát, ami előrevetíti annak árnyékát, hogy a globális felmelegedésből adódóan bekövetkezik az elsivatagosodás. Ha valaki ránéz a térképre, és éppen a talajvizsgálatokkal kapcsolatosan rá lehet nézni a térképre, látja, hogy valóban megindult a Duna-Tisza közén egyfajta elsivatagosodás. Lehet látni a térképekből, az összehasonlító térképekből, amelyek 40 vagy 80 évet ölelnek fel, hogy sajnos a tendencia abba az irányba hat.

Tehát én is azt javaslom, amit Velkey Gábor is mondott, és valószínűsíthetően Katona képviselőtársam is mondani fog, hogy ne kapkodjuk el. Próbáljunk meg egy valódi törvényt a magyar parlament elé hozni, és ideje lenne most már, hogy a vízgazdálkodási törvény is a magyar parlament elé kerülne, nem húznánk-halasztanánk, mert minden parlamenti képviselő tisztában van azzal, hogy most milyen állapotok vannak, és ha ez a tendencia folytatódik, akkor mit fogunk okozni az unokáinknak; de ha ezen és ezen a ponton változtatunk, akkor mit hagyunk hátra és örökségül az unokáinknak. Azt hiszem, ez a legfontosabb kérdés.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a függetlenek soraiban.)

Forrás: parlament.hu