SZIRBIK IMRE (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan törvény módosításáról van szó, amely a leírt formájában talán a jelentéktelenebb módosítások kategóriájába tartozik, ugyanakkor tartalmában rendkívül komoly kihatással bír. Csak három összefüggést indoklásul hadd vezessek fel. A termálenergiára mint Magyarország egyetlen rendelkezésre álló jelentős energiaforrására, nagyon sokféle vélemény, nagyon sokféle tanulmány és majdnem azt mondom, hogy jelszavak szintjén nagyon sokféle elhatározás is született. Ugyanakkor a vízügyi törvénynek egy szabályozása az energetikai célú termálvizek számára egy rendkívül szigorú előírást tartalmaz, a visszasajtolás kötelezettségét.

A másik kérdés ebben a szituációban, hogy egy több mint tízesztendős törvény módosítása ebben a helyzetben vajon mennyire aktuális kérdés, mennyire hosszú távú vagy mennyire rövid távú gondolkodást takar. Az természetesen egy hosszú távú dolog, hogy a rendelkezésünkre álló forrásainkat a lehető legkevesebb mértékű használattal minél hosszabb ideig, minél hasznosabban lehessen hasznosítani. Ez tehát amellett szól, hogy a rövid távú érdekeket a hosszú távú gondolkodás témakörében is föl tudjuk vetni. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a termálvizek döntő felhasználása ma Magyarországon három területen van, az idegenforgalmi, a gyógy- és üdülési használat, ez egy szabályozott kérdés; az agrárium, amelynek a helyzete a kialakult világgazdaságban és Magyarország versenyképessége szempontjából nem elhanyagolható kérdés; és egyre inkább a szénhidrogének problémái miatt, egyáltalán környezetvédelmi és elérhetőségi kérdések szempontjából az alternatív energiák, kommunális hasznosítás, hisz naponta olvashatjuk azt, hogy önkormányzatok milyen módon próbálják a helyi energiát saját függőségük csökkentése és ezáltal költségeik csökkentése érdekében is hasznosítani.

Maga a módosítási indítvány az arra történő felhatalmazást célozza meg, hogy a kormányzat a kialakult helyzetre való tekintettel, minden érdeket mérlegelve adhasson felmentést egy kötelezés alól. Ennek a kötelezésnek a történetéről néhány szót engedjenek meg. Magyarország az előcsatlakozási tárgyalások során nagyon sok kérdésben foglalt állást, deregulációkat, illetve szabályok átvételét. Van egy különleges szituáció, hiszen 1979-ben a 80/86. számú irányelvében az Európai Unió a felszín alatti vizek védelmére hozott egy döntést, és ez a döntés sajnos a magyar jogalkotásba egy kicsikét furcsán került bele, hisz mindenkinek olyan memóriája és olyan gondolkodása volt, amely arról szólt, hogy az Európai Unió teszi kötelezővé Magyarország számára a felszínre hozott termálvizek visszasajtolását. 2007-ben került, ha úgy tetszik, pontos elszámolásra és pontos fordításra a dokumentum, amely egyértelműen rögzíti, hogy ez az előírás egy kicsit fordítottan működik, az európai irányelv azt szabályozza, hogy a felszínre került vizeket milyen szigorú feltételrendszer mellett szabad visszarakni abba a rezervoárba, amelyből kitermelődött. Tehát egy kicsikét fordított a helyzet.

Ennek ismeretében a geotermikával foglalkozóknak lassan évtizedes hitvitájává merevedett már a visszasajtolás kérdése mint a környezetmegóvás és a rezervoárvédelem kérdése. Engedjenek meg e hitvitához - én felkértem a magyar kormányon keresztüli segítséggel -, hogy egy, a Magyar Tudományos Akadémia által tavaly elkészített tanulmányból idézzek. Magyarország geotermikus kincse körülbelül 60 petajoule-ra tehető évente. Ebből kitermelhető, tehát a mai technikai berendezések teljes kapacitásával mintegy 6 petajoule, tehát összesen 10 százaléka ennek a készletnek. A tényleges kitermelés - minden felhasználást is figyelembe véve - éves szinten 3,6 petajoule, tehát azt jelenti, hogy egy bő 5-6 százalékát hasznosítjuk ennek a készletnek. Ennek döntő hányada mezőgazdasági célú hasznosítás, hisz talán kevesen tudják még talán e Ház falai között is, hogy a világ legnagyobb, geotermikára alapozott üvegházrendszere Magyarországon, a Délkelet-Alföldön, Szentesen található.

(12.20)

Nyilvánvalóan azoknak a termálhasznosítóknak a kérdése alapvetővé válik így, akiknek a korábbi befektetései a magyar kertészet kapcsán, a magyar népgazdaságban, illetve az európai gazdaságban elfoglalt helye kérdésessé válik.

Miért válik ez kérdésessé? Két dologról van szó. Amennyiben a kötelezés továbbra is korlátozás nélkül fennmarad, akkor a magyar agráriumnak, a magyar kertészetnek elméletileg két útja marad. Ha gazdaságosan megoldható a visszasajtolás kérdése, akkor ebben lépni kell. Az elmúlt évtized bebizonyította, hogy ennek nemcsak gazdasági, hanem a Délkelet-Alföldön geológiai korlátai is vannak. 1986 óta folynak Magyarországon visszasajtolási kísérletek, több-kevesebb sikerrel - azt kell mondani, hogy időnként kevesebb sikerrel és több propagandával -, hisz például a Szentesen végrehajtott kísérletek is azt mutatták, hogy azok a kutak, amelyeket erre a célra kiképeztek, 72 óra után geológiailag és energetikailag negatívvá váltak. Ez azt jelenti, hogy a visszasajtolásra több elektromos energiát kell használni, mint amennyi hőenergiát a kútból ki tudtak volna termelni.

Ez egy geológiai adottság, hisz a felső pannon homokkő ebben a pillanatban, a mai műszaki tudásunk szerint nem teszi lehetővé, hogy olyan mennyiségű vizet vissza lehessen ebbe tenni, amit kiveszünk. Természetesen én is tudom, hogy nagyon sok jegyzőkönyv, iromány, tanulmány és egyéb dokumentáció keletkezik, csak az összehasonlításból mindig kiderül, hogy töredék visszasajtolásról van szó, tehát nem nagyüzemi méretekben vihető.

Fel kell tehát tenni a kérdést, hogy a szabályzás, amely jelenleg érvényben van, mit jelent. Tisztelt Ház! Ez azt jelenti, hogy a magyar mezőgazdaság számára van egy bizonytalansági tényező. Mindnyájunk előtt ismertek azok az európai uniós források, amelyek különféle gazdaságfejlesztésre és döntően az agrárfejlesztések esetében a kertészeti fejlesztésre fordíthatók, hiszen a magyar kertészetnek hagyományai vannak, hagyományai mellett több mint 15 ezer foglalkoztatottja, ennyi családot jelentő területe van; a magyar élelmiszer-ellátásban és az európai élelmiszerpiacon való megjelenésükben jelentős szerepe van.

Ma a kitermelt termálvizek elhelyezésének - hisz az alapvető kérdés a környezetvédelem - több technológiája ismert. Ismert a köztes tározás technológiája, ami azt jelenti, hogy elsősorban a legnagyobb gondot okozó hőterhelést egy köztes tárolással a termálvízből el lehet venni, és felszíni vizekbe vezetve felszíni problémát nem okoz. Kérdés, hogy ez teória vagy valóság. A tározás létező fogalom. A Szentes mellett lévő termáltavakon 178 madárfajt tudtak beazonosítani az ornitológusok, tehát ez azt jelenti, a természet a nyolcvanas évek közepén létesített tározót elfogadta, magáévá tette, beépítette a rendszerébe; tehát része lett annak a természetnek, amelyet egyébként más eszközökkel pedig óvni kívánunk.

Kérdés, hogy a vizeknek a felszíni vizekre gyakorolt hatása milyen. Az akkori kormányzat segítségével 1996-98 között egy olyan csatorna kotrására került sor, amelybe 47 éven át került termálvíz bevezetésre. 100 és 150 centiméter mély iszapkotrás eredményeként nem tudott kimutatni a vizsgáló hatóság olyan nyomelemet, amely a feldúsulás miatt környezeti hatást negatívan befolyásolt volna.

A harmadik kérdés, vannak-e olyan technikák, amelyek káros anyagot akár sótartalom kivonásával, akár a hőtartalom kivonásával lehetővé tesznek. Tisztelt Parlament! Erre az a válasz, hogy igen. Igen, hisz azóta a hőszivattyús rendszerek, a kaszkádművelések, tehát a hőfokok fokozatos kivétele a rendszerből adott és ismert.

Összefoglalva én úgy gondolom - és az előterjesztőknek ez a véleménye -, hogy ma egy olyan kérdés fekszik a képviselők asztalán, amelynek a döntése kétirányú hatással bír. Bír egyik irányban azzal a hatással, hogy a magyar agrárium és ezen belül a magyar kertészet számára egy olyan biztonságot teremt, amely egyrészt a jelenlegi versenyhelyzetét hátrányosan nem korlátozza, és egy olyan fejlesztési biztonságot ad, amelyre tervezni lehet. Hiszen ma azt tudni kell, hogy azokban a rendszerekben, amelyek korábban, akár az európai uniós csatlakozás előtt létesültek, a gazdasági hatásokban nem számoltak a visszasajtolás kérdésével, és ma egy visszasajtoló kút körülbelül másfélszeres költséggel állítható elő, mint maga a termelőkút. Ezt ma a magyar agrárium nem tudja elviselni.

Amennyiben ez a rendszer továbbra is marad, akkor két irány van. Vagy gazdaságossági okok miatt megszüntetni a termelést - ez 10-15 ezer család létbizonytalanságát jelenti -, illetőleg szénhidrogén-alapú fűtésre átállni. Ebben a Házban, amikor a természetes energiák bővítéséről és a szénhidrogén-függőség csökkentéséről rengeteg kérdésben beszéltünk, talán saját gondolkodásunkkal ellentétes lenne ez a magatartás.

A következő kérdésben merül fel, mi történik, ha nem döntünk, illetve halasztunk. Ha döntünk, a pozitív üzenetekről beszéltem. Ha nem döntünk, akkor elmennek azok az európai források, amelyek akár a magyar kertészet fejlesztésére fordíthatók, akár a termelés korszerűsítését szolgálhatják, és azok, akik erre az energiaalapra számítanak, nyilvánvalóan ebben a bizonytalan helyzetben pályázatot nem tudnak tenni. Már csak azért sem, mert nyilván az energiabázis tisztázása alapvető kérdése minden fejlesztésnek. Ez érzékeny veszteség lenne az országnak.

Kérdés, ha felszabadítjuk a lépést, mi történik. A javaslat arról szól, hogy a mindenkori környezetvédelmi hatóság tanulmánya és hozzájárulása alapján lehessen egyáltalán kérelmezni a felfüggesztését ennek a kötelezettségnek, tehát ez egy biztosítéka annak, hogy olyan víztartalmak nem kerülhetnek felszíni forrásokba, amelyek akár anyagtartalmukban, akár hőtartalmukban veszélyeztetik a kialakult környezetet. Ma ezek a vizek ott vannak a felszínen, egy részük szabályozott módon, egy részük nem szabályozott módon. Ebből viszont az következik, hogy a természetre hátrányos lépés ezzel a dologgal, ha szabályozott és felügyeleti rendszerben történik, nem történik, tehát az a gondolat és félelem, hogy az ország környezete állapotba kerülhet, erről az oldalról is, ha úgy tetszik, védve van.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kérdésre még szeretnék reagálni, hogy az előterjesztés időhorizontja, amely ez év végével üzemelési engedéllyel bíró kutakra vonatkozik, ez a versenyhelyzetet hogyan befolyásolja. A kutak döntő hányada létezik, tehát ezeknek a versenyhelyzetét, ha úgy tetszik, a többiekhez képest előnyösen nem befolyásolja. Megtörténhet az, hogy ha a Ház így fogadja el az indítványt, hogy a következő néhány hónapban előkészített beruházási programok kapcsán néhány új kút létesítésére nyílik lehetőség. Úgy gondolom, hogy a magyar mezőgazdaság ennyi versenyelőnyt, annyi csapás után, mint amit kihevert, megérdemel.

Mi történik, ha a Ház nemet mond az indítványa? Akkor, nem akarok nagy szavakat használni, de a magyar kertészet halálos ítéletét írja alá - egyikünk se szeretné. Hisz néhány hónappal ezelőtt üdvözöltük Gráf miniszter úr bejelentését - bár utólag versenyjogilag kikezdték a gondolatot -, hogy az áruházak polcain minél több magyar agrártermék legyen. Ebből ne húzzuk ki a magyar kertészet termékeit!

Tisztelt Képviselőtársaim! E gondolatok jegyében kérem, hogy az előterjesztést vitassák meg, döntésükkel, esetleges módosító indítványaikkal tegyék azt jobbá, hogy a magyar kertészet továbbra is azt a pozíciót foglalhassa el Európában és ebben az országban, amit eddig kivívott, és az a szellemi tudás, az a termelői szorgalom nyújtson megélhetést az ebből élőknek, és hozzon több dicsőséget és bevételt a hazának.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu