SZIRBIK IMRE (MSZP): Tisztelt Ház! Katona Kálmán utolsó mondataival szeretném kezdeni. Természetesen az előterjesztő szándéka az, hogy egy olyan törvénymódosítás szülessék, amely az érdekeket kölcsönösen képes szintetizálni, és ezáltal a megoldást megadni.

Néhány kérdésre azért szeretnék reagálni. Ékes képviselő úr úgy vetette fel a kérdést, hogy ne kapkodjunk; Farkas képviselőtársam elmondta. Tizenöt éve nem kapkodunk. Ez a szabályozás azóta érvényben van, tehát épp ideje volt már - ha már vízről beszélünk - bedobni a kavicsot a vízbe, hogy induljon el az a fodrozódás, amelyik az eredményt hozza. Ha már vízről van szó, akkor még egy hasonlat; ugyanakkor a cél az, hogy a vízzel együtt a gyereket ne öntsük ki.

És akkor kérdés, hogy van-e idő és mennyi. Nyilván néhány hónap van, tehát ezen kár vitatkozni. De annyi nincs - most nem akarok olyan hasonlatot hozni, amely ebben a Házban más gondolatokat is indukálna -, hogy a ló túléli-e a fogyókúráját. Tehát ma a magyar kertészet előtt hónapokra... - és itt Farkas Sándor képviselőtársam, aki ennek aktív részese, talán pont hetekre is el tudja mondani, hogy milyen döntéssorozat előtt állnak azok a gazdálkodók, akik ennek a kérdésnek a dolgait viszik. Köszönöm képviselőtársamnak - Farkas Sándorra gondolok -, amit elmondott, hisz egy tájkörzetből jöttünk, de a példáink azért szólnak erről a tájkörzetről, mert ezt ismerjük. De a Dunától keletre az, amit a felső pannon homokkőről elmondott, az igaz.

Tehát nem arról szól a mese - és itt szeretnék a fürstenfeldi kérdésre reagálni -, hogy valaki akar vagy nem akar, drága vagy nem drága a visszasajtolás. Arról szól, hogy nem működik; nem működik, és megint hadd hozzak olyan példát, amit ismerek. 1986-ban fúrt Szentes városa energetikai célra kutat, és hozzá visszasajtoló kutat. Ez a kút 72 órai üzem után energetikailag negatív; mért, bemért, hosszú évek tapasztalatai által alátámasztott adat. Azok az adatok, amelyeket felhoztunk, a valóságban működő adatok; ami a halra vonatkozik, ami a madarakra vonatkozott, a természetre vonatkozott, ha úgy tetszik, több évtized tapasztalata, amely azt kéri, hogy a szabályozás történjék meg.

A konkrét javaslatokra azért nem kívánok reagálni, mert úgyis lesz részletes vita, és a részletes vitában ezek kifejtésére lehetőségem van. Azt kérem mindenkitől, hogy azt lássa - és itt szeretnék Orosz Sándor kérdésére válaszolni, és egyértelművé és világossá tenni -, a szabályozásváltozás nem nyit ki új ablakokat. Tehát azt jelenti, az összterhelés a szabályozásból indulóan nem változna meg, csupáncsak egy 15 éves álomról mondaná ki azt, hogy a gyakorlatban árnyaltabban kell fogalmazni.

És amiért talán nem értek egyet azzal, hogy törvényben szabályozzuk: ahány kút, annyi vízösszetétel. Egymáshoz közel lévő kutaknak a kémiai összetétele is eltérő. Eltérő, hogy például van-e benne gyűrűs szénhidrogén. Nyilvánvalóan azokat a kutakat nem szabad egy csöpp vízzel sem a felszínen hagyni. De vannak egymástól nem messze lévő kutak, ahol a másik viszont desztilláltvíz-minőségű. Azt meg kár visszanyomogatni energiával a föld alá.

Tehát ezért tartalmazza az előterjesztés azt, hogy a környezetvédelmi hatóság közreműködésével ezek egyedi döntések lehessenek, mert a helyzetek egyediek. A helyzetek egyediek abban, amit Farkas Sándor is felvetett, hogy nyilvánvalóan azért, mert egy technológiai mulasztás miatt a borsó tövén ott van a fehér porszerű kiválás, annak van korrekt technológiával megoldása, hogy ne legyen ott. Tehát a hanyagságot azért inkább úgy kéne díjazni, amiért - idézőjelbe teszem - jutalom jár, a törvény pedig tegye lehetővé azt, hogy élni és élni hagyni lehessen. A magyar kertésztársadalom nevében ezt kérem önöktől. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu