VELKEY GÁBOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Jelenlévők! Tisztelt Előterjesztők! A mezőgazdasági bizottság 2009. május 12-én tárgyalta az előterjesztést; 11 támogató szavazat mellett 10 tartózkodás született, és 1 elutasító szavazat volt, vagyis nem született többségi döntés, mert szavazategyenlőség volt a támogatás és az elutasítás esetén. Egy elutasító szavazatot én fogalmaztam meg, ezért fogalmazom meg azokat a kritikai véleményeket, amelyek elhangoztak a bizottsági ülésen. A támogató észrevételeket majd egyik kollégám fogja elmondani.

A mindössze két paragrafusból álló előterjesztésről rövid és valóban tárgyszerű vita alakult ki. Először a pozitívummal kezdem. A javaslat 2. §-ában megfogalmazott előterjesztői gondolatot, amely a visszasajtoláshoz kapcsolódó költségek, beruházások, fejlesztések elismerését szolgálja a befizetési kötelem terhére és annak erejéig, ezt a bizottsági ülésen minden kritikai véleményt megfogalmazó is támogatta, és ezzel a kezdeményezéssel egyetért; elismerve azt, hogy a visszasajtolásnak valóban jelentős költségei vannak, és ezeket figyelembe kell venni.

(12.30)

A kritika természetesen nem ezzel kapcsolatban, hanem az 1. §-ban megfogalmazott konkrét javaslatokkal kapcsolatban fogalmazódott meg. Ezek egy része környezeti, más része pedig szabályozástechnikai okokra vezethető vissza. A kritika egyik része arra vonatkozott, hogy egy korábbi, az energetikai célú hasznosítás, a termálvizek hasznosítása esetén generális szabályt puhít fel a javaslat, vagyis engedélyez egyedi elbírálást, és az egyedi elbírálás szempontjait a törvény nem tartalmazza, hanem azt teljes egészében rendeleti szintre tolná át a javaslattevő. A kritikai vélemény egyértelműen azt fogalmazta meg, hogy ez az eljárás nem helyes. Ha a generális szabályon változtatni szeretnénk, akkor a változtatás irányainak alapelvi megfogalmazásait a törvényben rögzíteni kellene, és a rendeleti szinten csak a részletszabályok és az eljárási szabályok kellene hogy megfogalmazódjanak. Ez tehát egy technikai kritika volt.

A másik a tartalmi kritika, az időhorizont, ami itt elhangzott, alkotmányossági kérdéseket vet fel, hogy csak bizonyos érintett körre vonatkozik a visszasajtolással kapcsolatos kötelezettség engedélyezése, tehát annak az engedélyezése, hogy ne kelljen visszasajtolni. Ez volt a másik kritikai pont.

A harmadik kritikai pont pedig azok a környezetvédelmi kérdések, amelyek itt elhangzottak, s amelyeket azonban a bizottságban a kritikai véleményt megfogalmazók fontosabbnak tekintenek. Ez két irányban fogalmazódott meg. Az egyik a környezetterhelés esetében, hogy milyen mértékben veszi figyelembe a rendelet és a visszasajtolás elmulasztásának engedélyezésekor az eljárás azt, hogy ilyen konkrét környezetterhelést jelent a visszasajtolás elmulasztása. Ez a javaslatból nem derül ki. Tehát az egyik konkrét kérdés a környezetterhelés ügye volt, a másik környezetvédelemmel kapcsolatos ügy pedig a fenntarthatóság kérdése. Az a víz, amelyet kiveszünk, hiányozni fog a hosszú távú fenntarthatóság szempontjából. A megújulás és a készletmegőrzés szempontjából rendkívül fontos a visszasajtolás. Önmagában úgy gondoljuk, hogy ezt sem oldja meg a javaslat.

Ezek voltak a legfontosabb kritikai észrevételek a bizottságban, és ennek tudható be tehát, hogy nem volt többségi álláspont sem a támogatás, sem az elutasítás mellett.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu