DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Szeretném mindjárt az elején leszögezni, hogy az ön felvetésével ellentétben a kormány nem ad és nem vesz el. Sem ez a kormány, sem pedig bármelyik másik kormány. A mindenkori kormányoknak csak arra van lehetőségük, hogy a gazdasági viszonyok adta kereteken belül bizonyos átcsoportosításokat hajtsanak végre, adókat szedjenek be, hogy azokból finanszírozni tudják a közfeladatokat. Hogy milyen adókat szednek be, és milyen közfeladatokat hogyan finanszíroznak, ez valóban alapvetően a kormánytöbbség politikai értékrendjétől függ, de a modern demokráciában ebben hatalmas különbségek már nem figyelhetők meg; gondolom, ezt képviselő úr is nagyon jól tudja.

(14.40)

Amikor a kormány a válságkezelésre vonatkozó javaslatait előkészítette, alaposan felmérte, hogyan lehet a legkisebb áldozatokkal a lehető legjobb eredményt elérni. A legjobb eredménynek azt tartjuk, ha a nemzetközi válság hazai hatása a lehető legkisebb megrázkódtatást jelenti a magyar gazdaságnak, a magyar vállalkozásoknak és a lakosságnak. De mint azt már többször elmondtuk, a válságot nem tudjuk megállítani az ország határánál. A válság kezelése azt jelenti, hogy a hatásokat megpróbáljuk a még elviselhető korlátokon belül tartani.

Ebben a maximális foglalkoztatás biztosítása az első számú prioritás, és az egyes korábbi kedvezmények változatlan biztosításának igénye akarva-akaratlanul háttérbe szorulhat. Amikor az adómentes utalványokra, étkezési és üdülési csekkekre vonatkozó adómentesség megszüntetését vetettük fel, tisztában voltunk azokkal az összefüggésekkel, amelyeket a képviselő úr is joggal említ. Ezek az összefüggések egyébként nem alaptalanok, bár azt gondolom, egyes elemeiben túlzóak.

A kormánynak fontos feladata, hogy a jelentős áldozatok árán megszenvedett egyensúly közeli állapotot a válság közepette is megőrizzük. Ennek érdekében számos olyan döntést is kellett hozni, amely a társadalmi igazságérzetünket és politikai eszméinket is próbára teszi, de a gazdasági kényszer nagy úr. Amikor az eddigi adómentes juttatások adóztatását felvetettük, számoltunk a várható társadalmi visszhanggal és természetesen politikai ellenfeleink várható fellépésével is. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy sokan vannak, akik most a kafetériajuttatások adómentességének fenntartását szorgalmazzák, viszont annak idején kikeltek egyes képviselői térítések adómentessége ellen. A jelenlegi helyzetben fenntarthatatlannak tartom, hogy egyesek adómentes jövedelmekhez jussanak, például ilyen módon.

Természetesen a kérdés még nem zárult le véglegesen, a tárgyalások folynak, többek között az Országos Érdekegyeztető Tanács keretein belül is, és megértem egyébként, hogy a más álláspontot képviselők - többek között ön is, tisztelt képviselő úr - más szempontokat vetnek fel. De ha most nem vagyunk következetesek, és rést hagyunk a közteherviselés egyre egységesebbé váló gyakorlatán, akkor a válságkezelésben magunk elé tűzött célt nem tudjuk elérni.

Egyébként a kafetériaelemek adózásának kérdését természetesen összefüggéseiben is vizsgáljuk, például a személyi jövedelemadó jelentős csökkenésével és a fogyasztási hatásokkal is. De mint mondtam, nem adunk és nem elveszünk, hanem a lehetőségek szűk határain belül megpróbálunk méltányos elosztást a megnövekedett terhekben, és elviselhető határokon belül tartani a válság hazai hatását.

Ezért kérem, hogy a képviselő úr az általam ismertetett gondolatmenetet és ebből következően válaszomat is szíveskedjék elfogadni.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu