DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Valószínűleg összekeverte a képviselő úr a műfajokat. Itt nem kell önnek ezt elfogadnia.

A tényekre szeretném felhívni a figyelmet. Azon kívül, hogy nem tudok arról, hogy lenne off-shore cégem, hacsak nem ajándékozott nekem valaki esetleg titokban, de éppen ön mondta, képviselő úr, hogy 1,6 százalékkal csökkennek jövőre az MNB prognózisa szerint a reáljövedelmek, miközben a bruttó hazai termék jövőre még éppen hogy stagnálni fog, idén pedig 6 százalékkal csökken.

(15.20)

Tehát láthatóan a kormány mindent megtesz azért, hogy lehetőség szerint ne érje olyan sérelem a foglalkoztatottakat, amely túlmenne azon, ami feltétlenül szükséges.

Gondolom, hogy ismeri azt, hogy ez a világgazdasági válság minden országot érint, a környező országokat is, mindenhol nő a munkanélküliség, például a környező országokban sokkal nagyobb mértékben. Tehát ez az adóátrendezés pont azt szolgálja, hogy a foglalkoztatás ne csökkenjen olyan mértékben, ahogy ezt a válság diktálná.

Elnök úr, köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu