DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy tudják ezeket az adatokat, csak azért ismétlem el, mert az imént Lendvai Ildikó elnök asszony felszólalásából az a képzetem alakult ki, hogy ő azt hiszi, hogy mi veszítettünk és ők győztek. (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Tehát rögzítsünk néhány adatot: 57:17; 57:17, közte 40, ahogyan szokták mondani.

(13.40)

57 százalék a Fidesz-KDNP lista eredménye a tegnapi európai parlamenti választáson. 17 szerény százalék a Magyar Szocialista Párt listájának eredménye.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy 14 Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő, 4 szocialista európai parlamenti képviselő. Úgy is mondhatnánk, hogy a Fidesz a Magyarországnak kiosztott 22 mandátum 67 százalékát - 67 százalékát! - szerezte meg, és úgy is mondhatjuk, hogy a Fidesz történelmi győzelmet aratott. Történelmi győzelmet aratott, ugyanis 1979 óta, amióta az Európai Parlamentet közvetlenül választják, párt még ilyen arányú győzelmet nem ért el. Nem ért el 57 százalékos eredményt, és nem volt ekkora lyuk mögötte, hogy a második helyezett 40 százaléknyi lemaradással kövesse csak a győztest.

Arról van szó tehát, hogy történelmi győzelmet aratott a Fidesz-KDNP, történelmi győzelmet, amely nemcsak Európa-rekordot jelent, de itt Magyarországon is a 2009. június 7-ei európai parlamenti választás bizony sok szempontból rekordot jelent. Többek között mélységi rekordot jelentett a Magyar Szocialista Pártnak. Ugyanis az az 500 ezer szavazó, aki bizalmáról biztosította tegnap a Magyar Szocialista Párt listáját, kevesebb, mint az MSZMP összeomlása utáni első választáson, 1990-ben elért szavazatmennyiség. Az MSZP olyan történelmi mélyponton van, amilyenben megalakulása óta - ha az MSZP-t különálló entitásnak vesszük - nem volt soha. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

Ugyanakkor hozzá kell tennünk azt is, hogy sokat dolgoztak azért, hogy erre a mélypontra eljussanak. Ugyanis 2006-ban 2,5 millió választópolgár biztosította még bizalmáról a Magyar Szocialista Pártot, ma pedig 500 ezer. Elveszített a Magyar Szocialista Párt 2 millió választópolgárt, 2 millió támogatót. Mondhatjuk azt, hogy szétszóródott 2 millió választópolgár az őszödi úton. Úgy tűnik, hogy a baloldali érzelmű választópolgárok nem fogják megbocsátani sohasem Gyurcsány Ferencnek, hogy a 2006-os választási kampányban becsapta őket, önöknek pedig azt nem, hogy négy hónapig hallgattak az őszödi beszédről, és úgy tettek, mintha semmi sem történt volna.

Tudom, önök azzal vigasztalják magukat, hogy az európai parlamenti választáson általában az ellenzéki pártok győznek - Magyarországon, eddig. De ha megnézzük Csehországot, ha megnézzük Szlovákiát, ha megnézzük Lengyelországot, ha megnézzük Olaszországot, ha megnézzük Franciaországot, ha megnézzük Németországot, akkor azt láthatjuk, hogy ott mégis valahogyan a kormánypártok tudtak győzni. Annak ellenére, hogy állítólag ott is válság van. Csak ott valahogyan kevésbé kormányellenesek a választópolgárok. Csak ott valahogyan az ottani kormánypártok jobban ki tudták érdemelni a választópolgárok bizalmát. Ugyanis valószínűleg nem csapták be őket a legutóbbi választási kampány alkalmával. Valószínűleg nem hazudtak nekik nyíltan, és valószínűleg nem titkolták el előlük a valóságot. Mert a választópolgárok, ha becsapják őket, akkor elhagyják azt a pártot, amelyik őket ámította. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) A demokráciában a hitelesség és a bizalom alapszabály. Tudom, hogy önök ezt most nagyon megtanulták ebben a két évben. Azt hiszem, a vasárnapi választási eredmények alapján ezt mindennél jobban láthatják.

A választópolgárok egyértelmű üzenetet küldtek 2009. június 7-én a Magyar Szocialista Pártnak és a Szabad Demokraták Szövetségének. Nem kérnek az önök politikájából, nem kérnek az önök kormányzati politikájából, nem kérnek abból az útból, amely válságba vezette Magyarországot, amelynek következtében Magyarország ma gyenge és kiszolgáltatott a gazdasági válságnak. A magyar választópolgárok erős Magyarországot szeretnének. Olyan kormányt szeretnének, amely kivezeti az országot a válságból, ez pedig csakis új választások révén alakulhat meg. Demokráciában ugyanis mindig a választópolgároké a végső szó; mint ahogyan most, június 7-én ki is mondták.

Észre kell venni az idők jeleit, új választásokra kell készülni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu