DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság a mai napon tartotta azt a rendkívüli ülését, aminek rendkívüliségét az okozta, hogy a mai napirendi szavazás után derült ki, hogy ezzel a témával sürgősen kell foglalkozni, hiszen ahhoz, hogy most erről beszélhessünk, egy bizottsági előkészítő fázison át kellett hogy menjen. Rendkívül gyors, hatékony és teljesen egyhangú álláspontot eredményező ülés volt, aminek a lényege, hogy általános vitára ajánljuk a javaslatot.

Én kaptam a bizottságtól azt a megtisztelő megbízást, hogy képviseljem álláspontjukat. Ami egyidejűleg azt is kell hogy jelentse, hogy elmondjam azt az egy hozzászólást, amit ott elmondtam. Ez azért is nagyon praktikus, mert egyidejűleg annak a módosító indítványnak a tartalmát is jelenti, amire reményeim szerint utalt államtitkár úr az előbbi hozzászólásában.

Nevesen, itt nincs vita a tekintetben, amit előterjesztőként megfogalmazott Fónagy úr is: a nemzeti vízvagyont itt nem akarja senki privatizálni. Ennek megfelelően nem azért van szükség itt ennek a törvénynek az elfogadására, merthogy ezt megakadályozni; ilyen szándék nem létezik. Viszont fontos, hogy ha a jogszabályok között bizonyos ellentmondások vannak, hiszen más törvények alapján teljesen egyértelmű, hogy nem is lehetne ilyen szándék, illetve megfogalmazni persze lehet, csak törvényesen végrehajtani nem lehet, ezért helyénvalóbb, ha ezekkel összhangban ez a törvény is tartalmazza a nemzeti vízvagyon kezelésével foglalkozó szervezetek megfelelő státusát és azokat a számadatokat, amelyek történelmileg egyébként kialakultak. Hozzátéve, hogy természetesen ezáltal egy valóban közös közösségi tulajdonlást, vagyonlást tesz lehetővé. Ez a dolog egyik fele.

A törvényjavaslat címében, amikor ott szerepel, hogy a nemzeti vízvagyon privatizálásának meggátolása érdekében kellene ezt meghozni, ez így félrevezető megítélésem szerint. Ezért tehát a címét arra a nemes egyszerűségre kellene szorítani, hogy módosítjuk az állami vagyonról szóló törvényt. Ezt annál is inkább indokoltnak tartanám, mert az élet azért zajlik. Ez mindig okoz nehézséget olyan törvények esetében, amelyek cégeket, szervezeteket név szerint tartalmaznak, nevesen a cégek, szervezetek életében előállhatnak bizonyos névváltozások. Ez a helyzet egyébként az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvénynek az egyébként mindannyiunk által elfogadottan ott lévő néhány szervezete vonatkozásában is. Nevesen az úgynevezett ITD Hungarynek is megváltozott a neve, státusa, a hortobágyi génmegőrzőnek is, illetve a radioaktívhulladék-lerakónak is.

(20.00)

Ha már így, ilyen formában a melléklethez hozzá kívánunk nyúlni, amelyben teljes egyetértés van, hogy soroljuk oda vissza, tegyük vissza, ha történelmileg nézzük, ez jogos, a törvény életébe persze nem vissza-, hanem bekerülést jelent, akkor oldjuk meg egyidejűleg ezt a létező ellentmondást, nevezetesen: a tudott változtatásokat ebbe a mellékletbe vezessük át.

Ha ezt így nézzük, nevesen: egyetértésünk van abban, hogy ez az öt regionális vízmű zrt. név szerint is felsorolva 75 százalék plusz 1 szavazattal a melléklet utolsó öt sorába bekerüljön, az egyébként bent lévő néhány névváltoztatást is vezessük át. Mondhatnám tehát úgy is, hogy egy formális, de jogszerűségünket mindenképpen biztosító indítvánnyal kiegészítve, így együtt javasolnánk elfogadni a beterjesztést. Azt gondolom, hogy az öt perc a bizottsági álláspont ismertetésére elég volt, és valószínűleg nem léptem túl azt a felhatalmazó szabályt sem, amelyet a képviselőtársaim a bizottságban megfogalmaztak, hogy tied a bizalom, alelnök úr, de csak korlátok között.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu