DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tállai képviselő úr nem az adótörvényekről beszél, hanem az életszínvonal-politikáról. Egyébként ez is egy fontos kérdés, lehet erről akár vitanapot is rendezni, természetesen ennek állunk elébe, de itt most az adótörvényekről van szó. Amit mondtam, az tény: több mint 200 milliárd forinttal csökken az adóterhelés 2010. január 1-jétől a benyújtott adótörvénycsomag hatására. Aki nem fizet adót, annak természetesen ez nem jelenthet adókönnyítést, mint ahogyan amikor azt mondják, hogy nem csökken eléggé a személyi jövedelemadója annak, aki éppen a minimálbér környékén keres, ez nyilvánvaló, hiszen alig fizet adót; hiszen a minimálbér 2002 óta adómentes, illetve az azóta emelkedő minimálbér nagy része adómentes, ezért mondtam, hogy minimális adót fizet, ezt a továbbiakban csökkenteni nyilván elég nehéz.
Egyébként pedig az a tény, hogy az átlagkereset körül keresők személyi jövedelemadója 20 ezer forinttal csökken, ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen egyhavi nettó többletjövedelemre tesznek szert. Azt gondolom, ezt szerénytelenség nélkül határozottan úgy lehet állítani, mint egy nagyon jelentős adócsökkentést. Egyébként más tényezőknél valóban nőttek bizonyos közterhek, ezt az expozémban el is mondtam, a benyújtott törvényjavaslat, a hozzá kapcsolódó tájékoztató egészen pontosan tartalmazta. Ezeknek az összegéről van szó, ezek összességében adócsökkentést jelentenek, és ezek a versenyképességet javítják. Kétségtelenül vannak olyan tényezők, amelyek a versenyképességet esetleg ronthatják, de összességében ez is javítást jelent.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés