JAUERNIK ISTVÁN önkormányzati minisztériumi államtitkár: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a napirend utáni felszólalást. Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon korrekt figyelemfelhívás volt. Ahogy képviselő úr is elmondta, a régiók között folyamatosan, hosszú évek óta tart ez a vita, hogy hol kellene fejleszteni, hol hasznosul jobban az az egy forint. Én azt gondolom, hogy az ön figyelemfelhívása a döntésekre egy jogos figyelemfelhívás volt.

Persze, ahogy képviselő úr elmondta, a munkanélküliség önöknél megduplázódott, de még mindig sokkal kisebb, mint az országnak azokban a fejletlen térségeiben, például ahol én is lakom. Az útépítéssel is teljes mértékben egyetértek, de képviselő úr biztos tudja, hogy ma még van Magyarországnak olyan megyéje, ahol nemhogy autópálya nincs, hanem egyszámjegyű főút sincs. Ez is arra van, ahol én lakom, például.

Tehát ez egy olyan vita, amiről hosszan tudnánk beszélni. Én azt gondolom, hogy ha képviselő úrnak ez volt a szándéka, mint ahogy elmondta, a döntések pontosságára, alaposságára felhívni a figyelmet, ezt tudom ígérni, hogy a kormány igyekszik a legjobb döntéseket hozni, figyelembe venni, hogy a fejlesztési pénzek hogyan hasznosulnak legjobban. Természetesen arra, hogy ezek a pénzek kell hogy szolgálják az ország elmaradottabb, leszakadottabb térségének a felzárkózását, ön is bólogat, ezt ön is elfogadja. Bízunk benne, hogy ez a válság nem fog nagyon hosszú ideig tartani, és nem mélyül tovább, és akkor valóban elindulhat az ország egy egyenletes fejlődés útján.

Köszönöm, képviselő úr. Elnök úr, köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu