BAJNAI GORDON miniszterelnök: Képviselő úr, hadd fogalmazzak másképp! Azt gondolom, ez az a kormány, amely először - sok-sok év után - határozottan és markánsan fellép az off-shore vagy úgynevezett adóparadicsomokban működő cégek ellen, hiszen mi adtuk be azt az adótörvény-tervezetet, amely 2010-re vonatkozóan már most kerülne elfogadásra június végén, amelyben hosszú idő után először Magyarország - és Európában is az elsők között - fogalmazna meg olyan szabályozást, amely arról beszél, hogy ha valaki ott birtokol társaságot, olyan országban, ahol sokkal alacsonyabb az adózás, mint Magyarországon, akkor az ott keletkező jövedelmét, extra vagyonát is be kell vallania itt, Magyarországon, és le kell adóznia.

Ezért azt gondolom, Magyarország éppen hogy az európai országok között is az elsők közé fog tartozni azok közül, akik a leghatározottabban megpróbálják elejét venni az ilyen tevékenységnek - nem is feltétlenül elejét venni. Ha valaki ezt akarja csinálni, teheti, joga van hozzá, nincs ebben semmi törvénytelen, az a fontos, hogy Magyarországon is adózzon. De ez nem jelenti azt, hogy európai uniós támogatást Magyarországon kívül használhatna fel egy off-shore társaság, mert csak magyarországi felhasználásra nyerhet pénzt Magyarországon. Ezt továbbra is tartom.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu