BAJNAI GORDON miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! A hivatkozott felügyelőbizottsági határozatot magam is múlt héten olvastam az újságban, legalábbis az erre vonatkozó hivatkozást, és azt gondolom, hogy ilyenkor mindig az a dolga egy kormánynak, hogy vizsgálja meg ezeknek az állításoknak az igazságtartalmát, hiszen egy felügyelőbizottság, még akkor is, ha adott esetben politikai delegáltak ülnek benne, a feladatát látja el, az a dolga, hogy felhívja a figyelmet, ha valami aggályt lát.
Úgy tudom, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyébként vitatta ezeket a megállapításokat. Én mindenesetre meg fogom vizsgáltatni - ezt megígérhetem önnek -, hogy történt-e olyan, jogos aggodalomra okot adó tevékenység a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél, amely miatt a kormány intézkedésére szükség van. Ezzel kapcsolatban is fogok információt, ha kell, belső vizsgálatot elrendelni. Minden egyes esetben, amikor ez a tudomásomra jut, akkor ezt elrendelem.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés