DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! (Folyamatos, nagy zaj. - Az elnök csenget.) Csupa jó választ fogok most önnek elmondani.
Április 7-én tette föl ezt a kérdést, akkor Vojnik államtitkár asszony válaszolt rá. Akkor is azt állította, hogy az Országos Mentőszolgálat mentésirányítását tájékoztattuk arról, hogy hol vannak az újonnan beszerzett defibrillátorok. Azóta ezt ismételten leellenőriztük, és ismételten meg kell hogy erősítsem: megküldtük ezt a listát, hogy hol vannak ezek az újonnan kihelyezett defibrillátorok. Tehát a mentésirányításon ezt tudják.
Képviselő úr biztosan tudja azt is, hogy 2005-2006-ban az Országos Mentőszolgálatnál volt egy nagyarányú fejlesztés, és ennek kapcsán ebből a fejlesztésből - félmilliárd forint volt körülbelül ez a fejlesztési forrás - az összes eset- és rohamkocsit fölszereltük új EKG-készülékekkel és természetesen automata defibrillátorokkal.
Nagyon lényeges kérdés, hogy ezeknek az eszközöknek a használatára ki kell képezni még a laikusokat is. Örömmel jelenthetem, képviselő úr, hogy június 3-a óta az Egészségügyi Minisztérium és az ESKI honlapján fent van az a pályázatunk JESZ néven, ahol arra lehet pályázni, hogy ilyen eszközöket helyezzenek ki és működtessenek legalább két évig a pályázók, történjen életmentésre kiképzés a középiskolákban, és az eszközhasználatot oktassák szintén a középiskolákban. Terveink szerint legalább 80 helyen minimum 320 oktató és 10 ezer diák képzése kezdődik meg a közeljövőben ennek a pályázatnak a kapcsán, és újabb 80 eszközt tervezünk kihelyezni.
Ezenkívül a mentés és légimentés fejlesztése programunkban az eszközbeszerzés kiemelt helyen szerepel, és meg fogjuk valósítani, hogy az összes mentőautó, tehát az orvos, illetve mentőtiszt nélküli mentőautók is föl legyenek szerelve ezzel az automata defibrillátorral.
Úgy gondolom, az előző interpellációja óta elég sok előrelépésről tudok számot adni önöknek. Szerintem a pályázatunk, ami június 19-én...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés