DR. OLÁH LAJOS közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az útdíjfizetési rendszernek a képviselő úr állításával ellentétben nem a településeken belüli forgalom megsarcolása a célja. A 2007. április 1-jén a D4 kategóriába, majd 2008. január 1-jétől pedig a D2, D3 kategóriába tartozó tehergépjárművek esetében bevezetett útdíjrendszer "a használó fizet" elvre épül. Az útdíjfizetés alá vont 42-es főúti szakasz, ami közé tartozik a 8-as számú főút Kám és Vasvár közötti szakasza is, kizárólag szakmai alapon került kijelölésre.
A lépcsőzetesen meghozott intézkedés következtében jelentősebb feszültség nem volt tapasztalható az országban. Az egyik utcából a másik utcába irányuló teherforgalom egyébként sem jellemző, a kamionok tankolásaikat pedig általában a hosszabb fuvarok közben végzik. A kevés számú panaszhoz képest több olyan kezdeményezés is történt, amely újabb főúti szakaszok bevonását javasolta.
A jogszabályban kijelölt főúti szakaszok együttesen tudják csak biztosítani, hogy a nagytérségi kamionforgalom a minél magasabb rendű, minél jobb kiépítettségű utakat vegye igénybe, nem mellesleg az így megnövekedett díjbevételek egésze az érintett települések forgalombiztonsági pályázatainak finanszírozására, valamint az útburkolat-felújítási program keretén belül került felhasználásra az elmúlt két évben.
Éppen ezért a közlekedésbiztonság és a lakossági életkörülmények javítása érdekében továbbra sem tervezzük, hogy bármely szakaszon eltöröljék a díjfizetési kötelezettséget. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés