DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr második kérdésében nagyon súlyos összecsúszások vannak.

Az első kérdés arra vonatkozott, és határozottan emlékszem rá, hogy azt kérdezte, hogy a háziorvosok esetében, akik előnyugdíjba mennek, azok számára milyen lehetőségek vannak. Ezt a kérdést megválaszoltam, mint vállalkozó háziorvosokra vonatkozót.

Azokra a munkavállalókra, akik a háziorvosi praxisban dolgoznak, rájuk nézve pedig az általános szabályok vonatkoznak, ez alól nincsenek kivételek! Vagyis aki a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár előtt elment nyugdíjba, annak a kiegészítő keresetének van korlátja.

Azok azonban, akik úgy mentek el, vagy mondjuk, rokkantnyugdíjasok, és ezt a hihetetlenül megterhelő feladatot tudják vállalni, azt gondolom, hogy teljes értékű munkaerőként fizetést (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kell hogy kapjanak.

Képviselő úr, nem lehet ezekben a dolgokban a betegellátás érdekében (Az elnök ismét csenget.) kétféle módon beszélni!

Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban - Közbeszólás az MSZP soraiból: Úgy van!)

Forrás: parlament.hu