KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, a szociális szolgáltatásokhoz nyújtott normatívák reálértéken évről évre csökkentek, és hogy a kérdésekre tételesen válaszoljak, a jövő évi költségvetésben nem tervezzük semminemű csökkentését ezen szolgáltatások normatívájának. Én magam is azt gondolom, hogy ettől kevesebből már nem lehet működtetni az intézményrendszert.
A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működtetéséről szóló hírhedt 1/2000. SZCSM-rendelet második félévi módosítása keretében tervezzük a létszámnormákra irányadó rendelkezések átfogó felülvizsgálatát, amely a személyi feltételek megváltozását jelenti. Az erre a célra még általam létrehozott és megalakult munkacsoport a szociális terület delegált képviselőiből szerveződött, és reményeim szerint a közeljövőben leteszik az asztalunkra módosítási javaslataikat. Az új személyi feltételrendszer kidolgozás alatt van, a tárgyi feltételek változását viszont nem tervezzük. Én magam is azt gondolom, hogy nem azon a területen van mozgástere a szociális szakmának, hanem inkább a személyi feltételek újragondolásában.
A 2010. évi költségvetésben egyértelművé kívánjuk tenni a szociális törvényben megfogalmazott elvet, amely szerint a gondozási szükséglettel rendelkező idős ember hozzátartozóját államilag támogatott férőhelyen lehet elhelyezni. A 2008-ban emiatt visszavont normatívákat terveink szerint az intézmények pályázati forrásból tudják pótolni az év második felében, az év őszén. A 2009. évben még lehetőség van normatívaigénylés korrekciójára vagy a hozzátartozó gondozási szükségletének elvégzésére.
A térítési díjakkal kapcsolatosan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) a 2008-tól előírt szabály szerint - (Az elnök felé fordulva:) bocsánatot kérek - a célunk az volt, hogy ne terheljük az embereket vagy a hozzátartozókat. Belátva a rendelkezés szociális intézményekre gyakorolt negatív hatását, a holnapi nap folyamán kezdeményezem a törvény ez irányú módosítását.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés