CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Önök ezzel a módosító indítvánnyal, amit most beadtak, a világon semmiféle lehetőséget a köztársasági elnök úrnak az általa javasolt témában nem adnak.

Nézzünk meg egy konkrét kistérséget, ahonnan én jövök, hogy hogyan fog ez a hétköznapokban kinézni, tisztelt képviselőtársaim! Jelen pillanatban 6200 munkanélküli van 27 településen. A bölcsődék száma nulla 27 településen. Egy város van, ami 10 ezer lélekszám alatt van. Nincs bölcsőde! Az óvodák 120-130-150 százalékos kapacitással működnek. Tehát az anyának csak két problémája van: egyrészt, hogy bölcsőde nincs, másrészt, hogy munkahelye nincs. Na most, ha ez a kettő nincs, mit fog tudni ebben a térségben tenni ez az édesanya? A világon semmit.

Kitalálták ugye a Start-kártyát - Start Plusz, Start Extra. Tessék mondani, államtitkár úr bizonyára tudja, hogy hány kártyát váltottak ki - az egy dolog -, és ezen belül mennyi az, amit igénybe is vettek. Ugye, erre nem nagyon lehetnek büszkék, ezt azért hozzátehetjük, hogy hányan veszik igénybe? De ha nincs munkahely, ha hiperextra kártyát fognak is kitalálni, ami arról szól majd, hogy három évig egy fillért se kell járulékba fizetni, ha egyszer nincs munkáltató, aki foglalkoztassa őt, akkor nem lesz belőle semmi.

Ne hozzák az édesanyákat, képviselőtársaim, ilyen helyzetbe! Majd ha meglesz a valós lehetőség, hogy választhassanak munkahely vagy gyereknevelés között, akkor az valóban választás. Ez most kényszerpálya. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu