GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztő Herbály képviselőtársam pontosan elmondta ennek a történetnek az előzményeit. Mi úgy gondoljuk, a kormány azzal, hogy a termékpályakódexet sikeresen lemenedzselte, az országgyűlési határozat első pontját teljesítette. Minket is váratlanul ért, hogy ez ellen vizsgálat indult, aminek az a végeredménye, hogy ez július 1-jével várhatóan nem fog hatályba lépni. Ezért megértjük képviselőtársainknak az olyan irányú türelmetlenségét, hogy ez a terület ne maradjon szabályozás nélkül, és a döntés után a kormányra háruló feladatokat ennek kapcsán természetesen végre fogjuk hajtani. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés