DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Amiben egyetértek a tisztelt képviselő úrral, valóban a következő nagyon fontos feladat, hogy a pénzügyi közvetítőkről szóló törvény is mielőbb az Országgyűlés elé kerüljön. De még valamit szeretnék mondani: képviselő úr is hivatkozott arra, hogy kardinális kérdés valamennyi banki ügyfél számára, hogy hogyan alakul a hiteltörlesztése. Amikor a forint árfolyama megmozdult, jó néhány hónappal ezelőtt, akkor valóban a törlesztőrészletek jelentősen megnőttek. Azóta szerencsére többek között és elsősorban a válságkezelés sikere alapján a forint megerősödött, így most eljuthatunk arra a pontra, hogy egyre több ügyfél érzékeli most már a havi törlesztőrészletének mértékén is, hogy javul a helyzet. Hiszen a korábbi hónapokhoz képest kisebb a törlesztőrészlete. Ehhez kellett egy kis átmenet, amíg a forrásköltségek változása után ez átjut, de most már egyre inkább alacsonyabb törlesztőrészletekkel találkoznak az ügyfelek.
Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés