ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a kérdéseket befejeztük.
Most soron következik az Országgyűlés elnökének titkos szavazással történő megválasztása.
Dr. Szili Katalin 2009. szeptember 14-ei hatállyal lemondott elnöki tisztségéről. A 2006. május 10-ei megállapodás alapján az Országgyűlés elnöki tisztségére az MSZP jogosult javaslatot tenni. Az MSZP a 2009. szeptember 10-ei frakcióülésen dr. Katona Béla képviselő úr jelöléséről döntött.
Mandur László mint a legnagyobb taglétszámú képviselőcsoporthoz tartozó alelnök helyettesítő jogkörében eljárva H/10607. számon határozati javaslatot terjesztett elő. Ebben azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés dr. Katona Bélát válassza meg az Országgyűlés elnökének.
A titkos szavazás a szokásos rendben történik. Ennek menetét röviden ismertetem. A képviselők a Duna-parti folyosón vehetik át a szavazólapokat, a képviselők neve szerinti ábécésorrendben, hat csoportban.
Tájékoztatom önöket, hogy a szektoroknál egy zöld színű szavazólapot, továbbá egy borítékot vehetnek át. Kérem, hogy az átvétel tényét az asztaloknál elhelyezett íveken aláírásukkal igazolni szíveskedjenek. Kérem, hogy a szavazás során vegyék igénybe a folyosó végén elhelyezett szavazófülkét. Kérem önöket, hogy a szavazólapon az "igen" vagy a "nem" rovatban helyezzék el jelölésüket.
Most felkérem Hende Csaba jegyző urat, hogy röviden ismertesse a szavazás szabályait.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés