DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, a közháló ügye kiváló példázata annak, hogy a mostani állam mennyire felelőtlenül bánik a közpénzekkel. Azt lehet mondani, a közháló az évszázad üzlete. Az a baj, hogy ennek az üzletnek a károsultja a magyar állam és az adófizető polgárok.
Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, mégiscsak van valamilyen titkolnivalójuk a közhálóüggyel, a közháló-konstrukcióval kapcsolatban. Mondom ezt azért, mert a nyári szünet előtt a gazdasági bizottság egyik ülésén 143-as eljárás keretében, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a közbeszerzési törvény hatálya alól kivette ezt a programot, összesűrítve három más programmal, az elektronikus kormányzati gerinchálózattal, a közhálóval és a páneurópai szolgáltatások nyújtásával.
(17.20)
Még talán az EKG egy-egy részében indokolt lehet szakmailag a 143-as eljárás, a közháló esetében biztosan nem. Azt kérdezem államtitkár úrtól, hogy mi indokolta a közhálónál a 143-as eljárást. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés